Egymillió feletti fizetés, nulla megszólalás: akik komolyan gondolják a parlamenti munkát

Hét olyan kormánypárti politikus dolgozik a parlamentben, aki 2018-as megválasztása óta egyetlen egyszer sem szólalt fel – derült ki az országház honlapján fellelhető adatokból.
 
 

Egymillió feletti fizetés, nulla megszólalás: akik komolyan gondolják a parlamenti munkát

Hét olyan kormánypárti politikus dolgozik a parlamentben, aki 2018-as megválasztása óta egyetlen egyszer sem szólalt fel – derült ki az országház honlapján fellelhető adatokból.
 
 
 
 
 

Egymillió feletti fizetés, nulla megszólalás: akik komolyan gondolják a parlamenti munkát

Hét olyan kormánypárti politikus dolgozik a parlamentben, aki 2018-as megválasztása óta egyetlen egyszer sem szólalt fel – derült ki az országház honlapján fellelhető adatokból.

A kormánypárti Bíró Márk kilenc éve képviselő, de még nem szólalt fel. Farkas Flórián szintén rutinos versenyző a szótlanok között, a botrányoktól terhelt politikus utoljára öt éve mondott beszédet.

A Fidesz alelnöke, az FTC elnöke Kubatov Gábor utoljára a 2010-ben véget ért ciklusban érezte fontosnak azt, hogy megszólaljon. Igaz, akkor is csak egyszer. Simonka György, Farkas Flóriánhoz hasonlóan többször szerepelt botrányos ügyei miatt a sajtóban, azzal a különbséggel, hogy Simonkát költségvetési csalással már meggyanúsították. Talán ez az egyik oka szótlanságának, hiszen utoljára a 2014-el véget ért ciklusban emelkedett szólásra.

„Az a lényeg, elkötelezett jobboldalinak kell lenni” – így adta meg még 2013-ban a trafikpályázatok legfontosabb bírálati szempontját Horváth István, Szekszárd akkori fideszes polgármestere egy egyeztetésen. A trafikok azóta is virágoznak, Horváth pedig egy parlamenti bársonyszékben ül – némán.

A Hajdú-Bihar megyei listáról bejutott Tiba István, valamint az országos listáról mandátumot szerzett Kerényi János voltak még azok, akik az adatok alapján egyszer sem szólaltak fel. Az említett hét kormánypárti politikus egyébként jóval egymillió forintot fölötti fizetést visz haza parlamenti munkájáért.

A legtöbbet felszólaló politikus is kormánypárti, ugyanis 364 felszólalással Rétvári Bence, az Emmi államtitkára nyerte el ezt a címet, míg Orbán Viktor miniszterelnök 85-ször kért szót.

Az ellenzék látszólag még mindig komolyan gondolja a parlamenti munkát, a szocialista Mesterházy Attila például egymaga 1719 önálló indítványt adott be 2018 óta. A szocialistáknál egyébként még Korózs Lajos számít aktív képviselőnek, 115-ször szólalt fel, 217 indítvány mellett. Tóbiás József, - aki a napokban Tenerife-i családi élete miatt reflektorfénybe - összesen 7-szer szólalt fel és 43 indítványt nyújtott be.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK frakcióvezetőjének nevéhez 11 felszólalás mellett 14 indítvány fűződik. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes ugyanakkor a főnöke helyett is dolgozik, legalábbis ezt mutatja 175 felszólalása és 129 indítványa.

A Párbeszédnél Tordai Bence parlamenti jegyző a rekorder: 152 felszólalás, 134 indítvány.

A Jobbiknál ugyanez a cím Z.Kárpát Dánielt illeti meg, 243 felszólalás és 51 indítvány miatt.

Az LMP-s rekorder Ungár Péter lett, aki 356 önálló indítvány mellett 117-szer szólalt fel.

A független képviselők közül Hadházy Ákos komolyan vette azt a kijelentését, hogy a parlamentben a biodíszlet szerepét osztja az ellenzékre a Fidesz: csak egyszer szólalt fel, 15 indítvány mellett. A szintén független Szél Bernadett 26-szor kért szót és 122 indítvány fűződik a nevéhez. Forrás nepszava.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.