Alig vannak munkásaik, mégis kaszálnak a kormányközeli építőcégek

Iparági viszonylatban kifejezetten kevés embert foglalkoztatnak azok a kormányközeli építőipari sikercégek, amelyek rendre aratnak az állami beszerzéseken — írta meg a G7.
 
A lap átnézte a 40 legnagyobb hazai építőipari vállalat beszámolóját, eszerint náluk ötször nagyobb bevételt hoz össze egy munkatárs, mint a teljes ágazatban átlagosan. A mezőny azonban látványosan kettészakad: miközben a nagy nemzetközi csoportoknál – amelyektől a legnagyobb hatékonyságot lehetne várni – 80-100 milliós bevétel jut egy alkalmazottra, addig a kormányközeli cégeknél még ennél is négyszer-ötször több.

Ráadásul a legnagyobb egy főre jutó bevételt produkáló vállalatoknál még a kevés alkalmazott jelentős része sem az építkezéseken dolgozik, hanem valahol egy irodában.

Mint írják: a Mészáros Lőrinchez is kapcsolható Belfry például úgy csinált 18 milliárdos bevételt, hogy mindössze egy fizikai alkalmazottja volt, de a felcsúti milliárdos fő cégénél, a Mészáros és Mészáros Kft.-nél is csak 45-en végeztek fizikai munkát.

Legalább ennyire érdekes az is, hogy a 190 milliárdos Puskás Arénát felhúzó Magyar Építő és ZÁÉV kettősnél tavaly éves átlagban együttesen sem dolgozott ötven munkás. Forrás 24.hu

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.