A tízéves katona lányok

Több mint kétórás koncerttel ünnepelte pénteken a megalakulásának 10. évfordulóját a Millitary Girls énekegyüttes.
 
 

A tízéves katona lányok

Több mint kétórás koncerttel ünnepelte pénteken a megalakulásának 10. évfordulóját a Millitary Girls énekegyüttes.
 
 
 
 
 

A tízéves katona lányok

Több mint kétórás koncerttel ünnepelte pénteken a megalakulásának 10. évfordulóját a Millitary Girls énekegyüttes.

Az énekegyüttes megalakítását 2007-ben az indította el, hogy Veszprémben a Légierő Parancsnokság megszűnésének évében az Óváros téren volt egy rendezvény, ami az Egyenruhások Napja néven futott. Ezen a napon bemutathatták munkájukat a katonák, a rendőrök, a tűzoltók és a mentősök, de több olyan kulturális program is volt, ahol az egyenruhások a tehetségüket a színpadon bizonyíthatták. Itt ismerkedett meg egymással a Millitary Girls két alapító tagja Kádárné Hegedüs Veronika zászlós és Gaál Nikolett törzsőrmester.

A következő évben a katonát jelentős része már Székesfehérváron folytatta a szolgálatait. Az új munkahelyükön nagy hagyományai voltak a családi napoknak. Felmerült az, hogy a családi nap programjában részt vehetnek a Veszprémből jött katonák is. Ez adott ösztönzést Veronikának arra, hogy megkeresse régi ismerősét Nikolettet. Nikolett örömmel csatlakozott az ötlethez és javasolt az énekegyüttesbe egy harmadik katona lányt, Erdei Jázmint.

Az első fellépések sikere hozta azt, hogy az énekegyüttes egymás után kapott meghívásokat különböző katonai és civil rendezvényekre. A dolog pikantériáját viszont az adta, hogy a tíz év alatt most fordult újra elő az, hogy a három lány egyszerre volt látható a színpadon. Ugyanis amikor erre lehetőség lett volna, valaki mindig hiányzott. Erdei Jázmin később a katonaságtól leszerelt és napjainkban hajókon énekelve járja a világot.

Veronika és a Nikolett napjainkig együtt maradt, ezért a régióban élők már nagyon sok rendezvényen találkozhattak a két katonalány énekesi tehetségével. Repertoárjuk a régmúlt és napjaink rock, pop slágereitől, a népszerű operettekig terjed. A dalaik összeválogatása során mindig igyekeznek ahhoz igazodni, hogy milyen alkalomból, milyen érdeklődési körű nézők előtt lépnek fel. Ez a nézők iránti figyelmesség hozta azt, hogy az elmúlt tíz év alatt nagyon sok helyen ismerhették meg az énekművészetük sokszínűségét és arattak jelentős közönségsikereket.

Péntek este a nézőtéren jelenlévők a siker sorozat folytatását a tapsaikkal erősítették meg.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.