Uszoda?! Rajt!

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy ténylegesen indul a uszoda projekt.
 
 

Uszoda?! Rajt!

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy ténylegesen indul a uszoda projekt.
 
 
 
 
 

Uszoda?! Rajt!

Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy ténylegesen indul a uszoda projekt.

A polgármester a tájékoztatójában kiemelte, hogy ez a „Modern Városok” program keretében ez a harmadik bejelentett megvalósuló beruházás. A kormány legutóbbi döntésének megfelelően a költségvetésből az uszoda projekt megvalósításához 5,7 milliárd forintot különített el és ezt nemzetgazdaságilag kiemelt beruházásként kezeli.

Ez többek között azt jelenti, hogy a beruházó a Nemzeti Sportközpont és a továbbiakban a fenntartásáért és az üzemeltetéséért is ez a szervezet lesz a felelős. Ennek megfelelően a megvalósuló beruházásnak meg kell felelnie a FINA előírásainak ahhoz, hogy itt a továbbiakban nemzetközi versenyeket lehessen lebonyolítani.

A kialkudott feltételek szerint a veszprémi uszodának hármas célt kell teljesítenie. Egyrészt a magyar úszó élsport kiszolgálását, másrészt a lakosság szabadidős sport igényeinek a kielégítését, harmadrészt ennek az infrastruktúrának kell biztosítania a fiatalok úszás oktatását.

Az egyeztetések során véglegessé vált, hogy ebből az összegből épül meg a 10 pálya 50 méteres versenymedence, a 25x12,5-ös edző medence, a 10.5x25-ös változó vízmélységű tanmedence, valamint az 5x6 méteres gyermekmedence.

A polgármester a beruházás ütemezésével kapcsolatban elmondta, hogy 2017. 3. és 4. negyedévében már elkezdődnek a területrendezési munkák.

2018. 1. negyedévében indul a közbeszerzési eljárás és várhatóan a 2. negyedévben megindulhat a beruházás tényleges kivitelezése.

Egy év a kivitelezési idő kapott az építő, ezért 2019. 3. negyedévében megtörténhet a létesítmény műszaki átadása. A veszprémi polgárok ezt követően vehetik igénybe az uszoda szolgáltatásait.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.