Egy rendezvény, két megemlékezéssel
A megjelentek katonákat és civileket, kiemelten Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagyot, a Magyar Honvédség parancsnokát Soós Lajos nyá. alezredes a Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének elnöke köszöntötte.
A Repülősök Napi ünnepi beszédet Szűcs Lóránd dandártábornok HM főosztályvezető mondta. Kiemelte, hogy Veszprém méltó helye ennek a megemlékezésnek, mert ebben a városban a repülésnek nem csak helye, hanem létjogosultsága volt és van is. A magyar repülés történelmében először Verancsics Fausztusz foglalkozott először az ejtőernyőzés elméletével, aki várkapitányi rangban védte a törökök ellen a veszprémi várat.
Később Veszprém adott bázist a híres 101. honi vadászrepülő osztálynak, akik 1945. márciusáig a Veszprém-Jutaspuszta repülőtérről indultak bevetésre az amerikai nehézbombázó kötelékek ellen, innen felszállva védték hazánk légterét.
Ez a nap ünnep és megemlékezés is egyben, egyrészt az égbe költözött pilóta társakról, másrészt a jutaspusztai repülőgép katasztrófa áldozatairól. A Légierő Napja, amit most ünneplünk kiváló alkalom erre. A két eseményt a járványhelyzet hozta egy napra és ez csak késleltette a megemlékezést, de nem törölte el annak fényét.
Az ünnepség következő részében a hagyományoknak megfelelően fiatalok háromszor tíz név felolvasásával emlékeztek meg a repülés során életüket veszített katonákról. Tíz név az I. világháború, tíz név a 2. világháború, valamint tíz név az 1945 utáni időszak katonái közül.
Az ünnepségen beszédet mondott Ruszin-Szendi Romulusz MH parancsnoka Szabó Magda gondolatait idézte, aki azt mondta: azért jöttünk ide, hogy ne a halottakra emlékezzünk, hanem a hősökre, Azokra a hősökre, akik szolgálat teljesítése közben vesztették el az életüket.
Kiemelte, hogy Veszprém szép példája annak, amikor az aktív és veterán katonák, idősek és fiatalok együtt emlékeznek azokra a katonákra, akik esküjüket számunkra is értékes tartalommal töltötték meg. A ma hivatásukat teljesítőknek nagy szükségük van ezekre a példaképekre akkor, amikor külföldön, vagy éppen a haza védelmében teljesítenek szolgálatot. Sokszor van az, hogy egy-egy baleset után megállunk, megkérdőjelezzük döntésünk helyességét, és kivonjuk a hadrendből a kérdéses eszközt, ami az esetek többségében helytelen. Vannak olyan szakmák, amelyek szabályait vérrel írják, a bátor emberek vérével azokéval akikre itt ma emlékezünk.
Ezt példázza a jutaspusztai katasztrófa is, ahol a katonák évekig készültek az éles bevetésre és a parancsnok beszállt a vezérgépbe, ami a felszállást követően megsemmisült. Látták ezt a tragédiát a katonái, ekkor a helyettese a feladat élére állt, és az átélt trauma ellenére a bevetésre felszálltak, azt végrehajtották. Nem kell több bizonyíték arra, hogy milyen a magyar katona. A külföldi misszió tragédiáit, a katonáink nem hozzák haza, a tapasztalatait viszont feldolgozzák és átadják egymásnak, hogy hasonló tragédiák ne következhessenek be.
Az ünnepség első helyszínén a megemlékezés az emlékmű koszorúzásával zárult, majd a második része Veszprém-Jutaspusztán az ejtőernyős emlékműnél folytatódott.
