Magyarország most a NATO nagyköveteinek nyilatkozatát vétózta meg

Ukrajna ügyében, mert nem szerepelt benne semmi a magyar kisebbség védelméről.
 
 

Magyarország most a NATO nagyköveteinek nyilatkozatát vétózta meg

Ukrajna ügyében, mert nem szerepelt benne semmi a magyar kisebbség védelméről.
 
 
 
 
 

Magyarország most a NATO nagyköveteinek nyilatkozatát vétózta meg

Ukrajna ügyében, mert nem szerepelt benne semmi a magyar kisebbség védelméről.

Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország - jelentette be a Szijjártó Péter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán, Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta: a NATO nagyköveteinek találkozója után szokásos gyakorlat a közös nyilatkozat kiadása, de ezt most Magyarország megvétózta. A hosszú előkészítő munka során a magyar kormány számos javaslatot tett arra, hogy a nyilatkozat tartalmazzon olyan kitételeket, amelyek köteleznék Ukrajnát a magyar közösségtől elvett jogok visszaadására - fejtegette.

Szerettük volna, ha ebben a közös nyilatkozatban szerepeljen olyan mondat, amely tartalmazza, hogy az ukránoknak teljesíteniük kell kötelezettségeiket, amelyeket nemzetközi jogszabályok, illetve nemzetközi szervezetek előírnak. Olyan javaslatot is tettünk, amely az Európa Tanácsra, illetve az ENSZ-re hivatkozik kisebbségi ügyekben - tette hozzá. Ezeket a javaslatokat nem fogadták el, így "nem tehettünk mást, megvétóztuk a nyilatkozatot" - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter közölte: a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdeke "az óceán túloldalán nem olyan fontos, de mi itt élünk Közép-kelet Európában, egy magyar ember érdeke is elég ahhoz, hogy kiálljunk érte".

Magyarország világossá tette: a NATO-n belüli minimális szövetségi szolidaritás az lenne, hogy egy ilyen közös nyilatkozat mondjon valamit az egyik tagállamhoz tartozó kisebbség jogfosztásáról, és szögezze le a jogok visszaállítását - mondta.

A magyar diplomácia korábban is okozott meghökkenést vétóval. Legutóbb az EU-ben keltett felzúdulást, hogy a tagországok közül egyedül Magyarország blokkolta a kurdok elleni török támadást elítélő nyilatkozatot. Forrás: nepszava.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.