Negyedik oltás tavasszal, aztán évente kettő?

A szerbiai válságstáb egyik szakértője szerint tavasszal negyedik oltásért kell majd folyamodniuk az embereknek, miközben addigra már a koronavírus egy újabb mutánsa fogja tesztelni a szervezetük ellenálló-képességét.
 
Valószínűleg tavasszal vehetjük fel a koronavírus elleni védőoltás negyedik dózisát, erről az ajánlásról Branislav Tiodorović járványügyi szakember beszélt a szerbiai sajtónak, majd hozzátette, hogy a jövőben valószínűleg évente két alkalommal kell beoltatnunk magunkat a vírus ellen - adta hírül a vajdasági Szabad Magyar Szó. Új veszély jelent meg Európában, amikor már úgy tűnt, hogy a vírus kezd kifogni az ötletekből.

A koronavírus legújabb mutánsa, a delta-plusz variáns már érezteti negatív hatását Európában, ahol az olyan országokban, ahol eddig relative nyugodt volt a helyzet, mint például Hollandia vagy Dánia, megint nő a fertőzöttek száma. A szakember szerint Szerbiában tovább csökken majd az újrafertőződések száma, de a lakosságon múlik, hogy valóban hogyan alakulnak majd az adatok.

Ugyanis, amikor csökkenni kezdenek a számok, akkor az emberek is felengednek, pedig ennek nem lenne szabad így történnie.

Tiodorović újra hangsúlyozta, hogy a köztársasági válságstáb egészségügyi szakemberei továbbra is szorgalmazzák a védettségi igazolványok 24 órás érvényességi idejének bevezetését. Hozzátette, hogy azok bevezetése befolyásolta a 30 és 40 éves korosztály abban, hogy beoltassa magát.

Forrás: napi.hu
 
Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.