Szélsőjobb veszély Németországban

Több ezren tüntettek a németországi Kasselben a szélsőjobb egy felvonulása ellen. A rendőrség szerint háromezren vehettek részt a demonstráción.
 
 

Szélsőjobb veszély Németországban

Több ezren tüntettek a németországi Kasselben a szélsőjobb egy felvonulása ellen. A rendőrség szerint háromezren vehettek részt a demonstráción.
 
 
 
 
 

Szélsőjobb veszély Németországban

Több ezren tüntettek a németországi Kasselben a szélsőjobb egy felvonulása ellen. A rendőrség szerint háromezren vehettek részt a demonstráción.

A kasseli járási államigazgatási hivatal vezetőjét, Walter Lübckét június 2-án, saját teraszánál gyilkolta meg egy szélsőjobboldali férfi, Stephan E. Az eset az egész országot alapjaiban rázta meg. A szövetségi államügyész egyértelműn politikai okokat sejt a háttérben. Stephan E. részletes vallomást is tett, később azonban visszavonta azt.

A Die Rechte nevű szélsőjobboldali párt szintén szombatra hirdetett meg felvonulást, amelyen néhány százan jelentek meg. A párt szerint a politikai erők „tőkét akarnak kovácsolni” a gyilkossággal és „visszaélnek” vele, s hamisan állítják, hogy a szélsőjobb összefüggésbe hozható az erőszakkal. Kassel városa ugyan megpróbálta elérni a felvonulás betiltását, ezt azonban nem sikerült elérnie.

Annegret Kramp-Karrenbauer múlt héten kinevezett hadügyminiszter, a CDU elnöke múlt héten figyelmeztette a Bundeswehrt arra, hogy fel kell lépnie a szélsőjobb és a gyűlöletkeltés ellen. „Ma is gyakran át kell élnünk nekünk, a nép képviselőinek, hogy hazaárulóknak bélyegeznek minket” – fejtette ki négyszáz új katona felesketésekor Berlinben.

Ezzel a nemzetiszocializmusra utalt, 75 évvel korábban ugyanis épp e napon hajtották végre a Hitler elleni merényletet. Mint a CDU elnöke fogalmazott, ma is számos támadást kell átélni a demokrácia, az alkotmányban is rögzített demokratikus alapértékek ellen, s ezen akciók mögött a szélsőséges populisták állnak – fejtette ki. Angela Merkel kancellár is méltatta Claus Schenk Graf von Stauffenberg ellenálló csoportját, amely fellázadt a nemzetiszocializmus ellen.

„Vannak pillanatok, amikor az engedetlenség kötelességgé válhat - jelentette ki a német kormány feje. Mint mondta, a Hitler ellen lázadók erkölcsi példaképek bátor fellépésükkel.

Példát adna abból a szempontból is, hogy „ébereknek kell lennünk. Arra figyelmeztetnek bennünket, tegyünk meg mindent a jobboldali populizmus, az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen”. Forrás nepszava.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.