Nyugdíjprémium: megint 10 ezer forinttal rövidíthették meg az időseket

Úgy tűnik, a kormány megint alábecsülte a gazdasági növekedést, amikor a nyugdíjprémium kiszámításáról döntött.
 
 

Nyugdíjprémium: megint 10 ezer forinttal rövidíthették meg az időseket

Úgy tűnik, a kormány megint alábecsülte a gazdasági növekedést, amikor a nyugdíjprémium kiszámításáról döntött.
 
 
 
 
 

Nyugdíjprémium: megint 10 ezer forinttal rövidíthették meg az időseket

Úgy tűnik, a kormány megint alábecsülte a gazdasági növekedést, amikor a nyugdíjprémium kiszámításáról döntött.

Ezzel egy átlagnyugdíjast ismét 10 ezer forinttal rövidíthettek meg, és két év alatt már mintegy 43 milliárd forintot, egy egész nyugdíjprémiumnyit spórolhattak meg azokon, akik nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kapnak.

A nyugdíjtörvény úgy fogalmaz a nyugdíjprémiummal kapcsolatban, hogy akkor kell fizetni, ha a bruttó hazai termék tárgyévben várható változatlan áron számított növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. A nyugdíjprémium két szám szorzatából áll össze. Az egyik a havi nyugdíj negyede, de legfeljebb 20 ezer forint.

Ezt kell megszorozni a várható gazdasági növekedés 3,5 százalék feletti részével. Hogy a szorzószám mennyi legyen, azt kormányrendeletben határozzák meg.

Idén a kormány október 16-án közölte rendeletben, hogy a nyugdíjprémium kiszámításánál 1,1-es szorzót kell alkalmazni. Ez azt jelenti, a kormány október közepén úgy becsülte, az idei éves GDP-növekedés várhatóan 4,6 százalék lesz. Ám a KSH november 14-i első becslése szerint a magyar gazdaság az első három negyedévben is 5,1 százalékkal bővült.

Az MTI ezt úgy tálalta, hogy az adat megerősítette az elemzőket abban, hogy 5 százalék körüli lehet az idei gazdasági növekedés. Szerdán pedig arról beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt című műsorában (07.50-nél) az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, Perényi Zsigmond is, hogy 5-5,2 százalékos lehet a magyar gazdaság idei növekedése. Ha valóban így lesz, akkor az azt jelenti, hogy a kormány ismét nagyjából 0,5 százalékkal becsülte alá a nyugdíjprémium kiszámításánál a GDP-növekedést, akárcsak tavaly.

2018-ban a kormány 0,9 százalékos szorzót állapított meg, ám az éves gazdasági növekedés végül nem 4,4 százalékos lett (3,5 + 0,9 = 4,4), hanem mint a márciusban publikált statisztikából kiderült, 4,9 százalékos. Ez alapján tehát az 1,4-es szorzó lett volna a korrekt, ha tartjuk magunkat ahhoz, hogy a 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés hatását a nyugdíjasokkal is szeretnék érzékeltetni. Vagyis 0,5 százalékot tévedtek, ami azt jelentette, hogy tavaly a maximális 18 ezer forint helyett 28 ezer forint lehetett volna a nyugdíjprémium maximuma.

Ha a Perényi által említett várható gazdasági növekedés átlagából (5,1 százalék) indulunk ki, az azt jelenti, hogy idén is 0,5 százalékot tévedhetett a kormány. Vagyis ismét 10 ezer forinttal lehetett kevesebb a nyugdíjprémium maximuma, mint tavaly. És ha a kormány nem 1,1-es szorzót lőtt volna be, hanem 1,6-ost, akkor 22 ezer forint helyett 32 ezer forint is lehetett volna a novemberi nyugdíjprémium azoknál, akik legalább 80 ezer forint nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást kapnak.

Az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület már a tavalyi tévedés kapcsán is javasolta, hogy a tényszámok ismeretében legyen utólagos korrekció a nyugdíjprémiumnál is, akárcsak a nyugdíjemelésnél, ha előző évben nem jól becsülte meg az inflációt a kormány a költségvetésben.

Számításaik szerint a tavalyi évre mintegy 20 milliárd forintba került volna, ha a tényleges GDP-adatok alapján korrigálják a nyugdíjprémiumot. De ez nem történt meg, a kormány nem volt fogékony a javaslatukra.

2019-ben 2,6 millió nyugdíjas és nyugdíjszerű ellátásban részesülő kap nyugdíjprémiumot, összesen 52 milliárd forint értékben – tájékoztatott nemrégiben az Emmi államtitkára, Novák Katalin. Ha abból indulunk ki, hogy 5,1 százalékos lehet a gazdasági növekedés, vagyis 1,1-es helyett 1,6-os szorzót kellett volna alkalmazni, akkor arányosítva idén mintegy 23 milliárd forinttal kevesebb prémiumot kaphattak az érintettek, mint amennyi járhatott volna nekik, ha a friss GDP-várakozásokat nézzük.

Két év alatt ez már mínusz 43 milliárd forint – ebből lassan kitelne még egy nyugdíjprémium. Forrás 24.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.