Szilveszter Mágnás Miskával

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója szerdán ismertette a társulat év végi programját.
 
 

Szilveszter Mágnás Miskával

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója szerdán ismertette a társulat év végi programját.
 
 
 
 
 

Szilveszter Mágnás Miskával

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója szerdán ismertette a társulat év végi programját.

Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a „Téli ünnepi esték a Pannon Várszínházzal” – már egy hagyományos programja a színházuknak és ez az idei évben is megmaradt. A decemberi esték során „igyekeznek minden korosztálynak telet biztosítani, és mindenki vegye úgy, hogy kint szállingózik a hó”.

Az ünnepi esték december 2-án indulnak a Békeffi István – Stella Adorján: Janika –című vígjáték bemutatójával és a téli esték sorozata február 3-án zárul.

A programok december 10-én folytatódnak a „Mesék a családnak” –című vasárnap délelőtti matinéval. Ezen a napon az Asztalos István – Rossa László: Fehérlófia - zenés mesejátékát mutatják be.

Ezt követően a két ünnep közzé csoportosul nagyon sok előadás, kihasználva a téli időjárás adta lehetőségeket. Már most is nagy érdeklődés mutatkozik a december 27-én 17 órakor kezdődő Pál utcai fiúk - előadására. Ezt mutatja az, hogy erre az előadásra már minden jegy eladásra került. A társulat ezért ezen a napon duplázik és délelőtt 11-kor is játszani fogják, a más városokban is nagy sikerrel bemutatott darabot.

Az igazgató külön kiemelte, hogy december 30-án a Hangvillában a nézők egy jubileumi előadást láthatnak, amikor a 10 éves Padlás 100. bemutatójára kerül sor. Ez a darab félig mese, félig musical, és a 9-től a 99 éves korig várják a nézőket, mert ez egy vérbeli családi történet. Ennek érdekessége még az, hogy a szereplők – egy kivétellel - napjainkban is megegyeznek az első bemutatón színpadra lépőkkel.

A társulat december 31-én szilveszterkor is tart előadást, ahol a fő célkitűzés a jókedvre hangolás lesz. Ehhez ad jó alapot a délután hat órakor bemutatásra kerülő Mágnás Miska – operett komédia. Ezen a napon lehetőség lesz arra, hogy valaki csak az előadásra váltson jegyet, vagy az előadást követően bekapcsolódhat a Hangvilla szilveszteri bulijába.

A színészeik nem állnak meg az újév első napjaiban sem, mert január 13-án a több mint egy éve játszott, és a már 60 előadást megélt Máté Péter – S. Nagy István: Egy darabot a szívemből-című musical kerül bemutatásra.

A színház társulata nagyon örül annak, hogy nem csak a zenés darabok keltik fel a közönségük figyelmét, hanem a klasszikus vígjátékok, komédiák is. Már három éve nagy sikerrel játsszák a Shakespeare: Makrancos hölgy-című vígjátékát, amit február harmadikán láthatja újra a veszprémi közönség.

Vándorfi László végezetül elmondta, hogy a jelenleg futó darabjaikat az ország több településén is nagyon nagy szeretettel fogadták, és mindig nagy sikereket arattak. Azt ajánlotta mindenkinek, hogy karácsonyi ajándéknak egy-egy színházjegy sokkal többet jelenthet, mint egy boltban vásárolt múló értékű ajándék.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.