Csalás gyanújával nyomoznak a Párbeszéd és a Momentum ellen - bármikor lehallgathatják őket

Az Állami Számvevőszék nem fogadta el a pártok késve küldött kampányelszámolását - aztán feljelentést is tett ellenük. Így lettek a késlekedőkből gyanúsítottak.
 
 

Csalás gyanújával nyomoznak a Párbeszéd és a Momentum ellen - bármikor lehallgathatják őket

Az Állami Számvevőszék nem fogadta el a pártok késve küldött kampányelszámolását - aztán feljelentést is tett ellenük. Így lettek a késlekedőkből gyanúsítottak.
 
 
 
 
 

Csalás gyanújával nyomoznak a Párbeszéd és a Momentum ellen - bármikor lehallgathatják őket

Az Állami Számvevőszék nem fogadta el a pártok késve küldött kampányelszámolását - aztán feljelentést is tett ellenük. Így lettek a késlekedőkből gyanúsítottak.

A Momentum elnöke nem tudott a NAV-eljárásról, de cáfolja az állításokat. Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás indult a Momentum és a Párbeszéd Magyarországért ellen — értesült a Magyar Nemzet. A kormánypárti lap információi szerint az eljárással a Legfőbb Ügyészség az NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg. A feljelentést az Állami Számvevőszék tette, miután egyik párt sem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.

Az ÁSZ azért fordult a volt fideszes, Polt Péter vezette ügyészséghez, mert a két párt kampányelszámolása szerintük szabálytalan volt, a közpénzek és egyéb források felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható - a Párbeszéd közel hatmillió, a Momentum több mint félmilliárd forintból kampányolhatott.

Csak hogy ez nem igaz: mindkét párt küldött elszámolásokat - listázott vagy konkrétan számlával is alátámasztott igazolásokat - a Számvevőszéknek, ám a testület által előírt ötnapos határidőn túl tették. Az ÁSZ a késések miatt egyik elszámolást sem vette át, majd éppen az át nem vett elszámolások hiányára hivatkozva kezdeményezett ügyészségi eljárást a pártok ellen.

Az Ász fellépésének része, hogy felfüggesztik a szankcionált pártok költségvetési forrásait - emiatt a szintén büntetett Jobbik gyakorlatilag meg is szűnhet, a Párbeszéd pedig szimpatizánsaitól kér pénzt a túlélés érdekében.

Nem tudott a NAV bevonásáról Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, bár a gyanúsítással tisztában van. „Hetek óta tudjuk, hogy megindult az ügyészségi eljárás, ennek része."

"A Momentum vezetőségének telefonhívásait bármikor lehallgathatják a hatóságok"- mondta a Népszavának. Hozzátette, csalást természetesen nem követtek el, és a megfelelő ügyvédek képviselik majd őket a későbbi eljárás során. Az egésznek az a célja, hogy a Momentum erőit elvonják a politizálástól, és bemocskolják az imázsunkat - mondta az eljárásról Fekete-Győr.

A párt egyébként hivatalos értesítést sem kapott arról, hogy a NAV foglalkozik ügyükkel, a Momentum vezetője szerint a kormánypárti oldalon megjelenő cikk tipikus példája annak, hogy a propagandagépezet belső hivatali eljárások adatait is felhasználva dolgozik.

Fekete Győr András megjegyezte, a Momentumban gondolkodnak azon, hogy a történtek után jó hírnév megsértése miatt indítsanak pert az Állami Számvevőszék ellen. Forrás nepszava.hu

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.