Újra porondon a Vajda Zita ügy

Legyen ön is jegybankelnök, és tartsa el közpénzből a szeretőjét! - mondja Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke.
 
 

Újra porondon a Vajda Zita ügy

Legyen ön is jegybankelnök, és tartsa el közpénzből a szeretőjét! - mondja Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke.
 
 
 
 
 

Újra porondon a Vajda Zita ügy

Legyen ön is jegybankelnök, és tartsa el közpénzből a szeretőjét! - mondja Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke.

Pataki Márton törvényességi ellenőrzést kezdeményezett a Fővárosi Főügyészségen, tekintettel arra, hogy Matolcsy György és Vajda Zita közeli hozzátartozói állapota miatt a kettejük Magyar Nemzeti Banknál és annak Pallas Athéné Geopolitikai Alapítványnál betöltött megbízatása összeférhetetlen.

Az Együtt senki magánéletével nem foglalkozik - írja közleményében a politikus - sok boldogságot és jó egészséget kívánnak mindenkinek, de az nincs rendben, ha valaki visszaélésszerűen a hozzá közelálló megjutalmazására használja a hivatalát.

Matolcsy György esetében tudjuk, hogy ez évek óta történik. A sejthetően részben emiatt elhallgattatott Népszabadság derítette ki, hogy az akkori nemzetgazdasági miniszter 2010-ben Szegeden részt vett Vajda Zita (aki a Figyelőnek adott interjút követően minden szempontból közszereplőnek tekinthető) diplomaosztóján. Tette ezt akkor, amikor két nappal később elkezdett az általa vezetett minisztériumban dolgozni.

A hat éven keresztül elkövetett törvényszegés keretében végül Vajda Zita az MNB nemzetközi szakmai titkáraként közpénzből magasabb fizetést kapott, mint bármely kormánytag, a köztársasági elnök vagy a főpolgármester. A havi 1 millió 730 ezer forint a rendkívül magas nemzeti banki fizetések mellett is kiemelkedőnek számított. Kérdés csak az, hogy a jegybankelnökkel fenntartott viszonytól függetlenül is így alakult volna-e.

A jegybanktörvény szerint az MNB-ben nem létesíthető olyan jogviszony, amelynek eredményeként az MNB alkalmazottja közeli hozzátartozójával irányítási, felügyeleti, ellenőrzési vagy elszámolási kapcsolatba kerülne. Az elfogadhatatlan, hogy az összeférhetetlenség megszüntetése érdekében a jegybankban feladott állás helyett a hölgy rögtön két másik, szintén összeférhetetlen állást kap a jegybank alapítványainál.

Az Alkotmánybíróság március végi határozatát követően a Nemzeti Banknak és a Fidesznek is sikerült elismernie, hogy a jegybank alapítványaiban lévő pénz közpénz, különös tekintettel arra, hogy jegybanktörvényben meghatározott célokat szolgálja, a Nemzeti Banknak pedig alapítóként meghatározó befolyása van a működésükben. Nem mellesleg a PAGEO irodái a jegybank különleges biztonsági intézkedésekkel védett Szabadság téri épületében találhatóak, miközben a jegybank munkatársainak egy részét máshol helyezték el.

Az, hogy ténylegesen Matolcsy György irányítja ezeket az alapítványokat, egy óvodás számára is könnyen felismerhető. Pataki Márton ezért a Fővárosi Főügyészséghez fordult, hogy törvényességi ellenőrzés keretében lépjen fel a törvénytelen összeférhetetlenséggel szemben.

A Fővárosi Főügyészség most érkezett, október 13-i keltezésű válaszában kifejtette, hogy álláspontjuk szerint nincs lehetőségük arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank törvényes működését, illetve ezen belül az összeférhetetlenségi szabályok alkalmazását ellenőrizzék. Ezek alapján nem világos, hogy mi akadályozza meg Matolcsy Györgyöt abban, hogy lesétáljon a MNB páncéltermébe, és hazavigye mindazt, amit ott talál. Ha ennél egy kicsit összetettebben is, de számos példán át azt látjuk, hogy valójában ez történik.

A Polt-család anyagilag összefonódik Matolcsy Györggyel, aki a jegybankon keresztül finanszírozza őket. Eddig is egyértelmű volt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész nem a bűnt üldözi, hanem a fideszes bűnözőket védi. Amíg Polt Péter a legfőbb ügyész, addig Magyarországon nem lehet igazságszolgáltatásról beszélni – állítja Pataki Márton.

Felmerül a kérdés, hogy ugyanezt a választ kaptuk volna, ha a legfőbb ügyész felesége, Dr. Polt-Palásthy Mariann nem lenne a jegybank személyzeti ügyekért felelős ügyvezető igazgatója havi bruttó öt millió forint fizetésért, ami mellé a jegybanki alapítványok által létrehozott Kecskeméti Duális Oktatás Zrt. felügyelőbizottsági tagjaként is hazavisz 300 ezer forintot havonta.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.