A szabadságért ma is küzdeni kell

Veszprémben a hagyományoknak megfelelően a Dózsa téren tartották a március 15-i ünnepi megemlékezést.
 
 

A szabadságért ma is küzdeni kell

Veszprémben a hagyományoknak megfelelően a Dózsa téren tartották a március 15-i ünnepi megemlékezést.
 
 
 
 
 

A szabadságért ma is küzdeni kell

Veszprémben a hagyományoknak megfelelően a Dózsa téren tartották a március 15-i ünnepi megemlékezést.

Az ünnepség első részében a Dózsa György Általános Iskola tanulói „Hisz ez a mi ünnepünk a hazáért, szabadságért” - című irodalmi összeállítást mutatták be. A fiatalok így emlékeztek meg az 1848 márciusának veszprémi eseményeiről. Korabeli dokumentumok felelevenítésével idézték meg a napok hangulatát és a hatalom reagálását a polgárok szabadságvágyának az erősödésére.

Az ünnepi beszédet Porga Gyula polgármester mondta. Emlékeztetett arra, hogy a 48-as események láttán senki nem gondolt arra, hogy ezek gyökeresen megváltoztathatják Magyarország politikai sorsát.

Ebben a forradalomban az emberi természet ereje nyilvánult meg, a szabadság kivívásának a követelése. Az akkori uralkodók tehetetlenül álltak az események előtt. Petőfi és a mellette álló ifjak kezükbe vették az ország sorsának az intézését.

A magyar nemzeti érzés nagy pillanata, nemzeti önrendelkezésünk kivívásának kezdete volt, amikor Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt. Amelynek sorai évszázadokon át visszhangoznak a hazában. A fiatal forradalmárok szavai az egész országban követőkre találtak. Így a legrégibb magyar városok egyikekében, Veszprémben is. A megerősödő helyi polgárság gyorsan azonosult a forradalmi gondolatokkal és szervezkedni kezdett. Amikor a forradalom, szabadságharcba, majd honvédlő háborúba csapott át a veszprémi honvédek ott harcoltak az első sorokban. 1848-49-ben Veszprém polgársága tanúbizonyságát adta hazaszeretetének és hűségének.

Joggal merülhet fel az a kérdés, hogy elérte-e célját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc. A világosi fegyverletétel talán küzdelem végét jelentette katonai értelemben, de a magyarok szabadságban vetett hite túlélte a szomorú eseményeket. A szabadság, a polgármester meggyőződése szerint nem katonai kérdés, hanem a lelkek szabadságának kérdése. A magyar népünk legjobbjai mindig szabadok voltak a lelkükben, még a fegyveres elnyomás és az állami terror idején is.

A magyar nép a szabadság népe és ez nem változott 1848 óta. A magyarok soha nem adták fel a szabadság iránt érzett vágyukat. Ahol az egyén nem szabad, ott a nemzet egésze sem lehet az. 1848 nagy felismerése az, hogy a szabadság nem adomány, nem egy uralkodói kegy, hanem feladat. Amiért minden egyes embernek tennie kell, ha szabadon akar élni.

A polgármester a továbbiakban elmondta, hogy a magyar nemzet 2015-ben is a megmaradásáért küzd, akárcsak 167 évvel ezelőtt. A hazánkra törő veszedelmek nem nyílt diktatúraként leselkednek ránk, mint akkoriban. A legnagyobb ellenségünk a felelőtlenség, a beletörődés és a tétlenség, mely elhiteti velünk, hogy a holnap nem lehet jobb, mint a ma.

A most zajló forradalom nem jelen problémáira, hanem a jövő feladataira összpontosít. A hétköznapok forradalmának lényege a megújulás, mely napról napra képessé tesz minket a problémáink megoldására.

Végezetül azt kérte legyünk büszkék Veszprém hőseire, hajtsunk fejet a tetteik előtt. Abban kell folytatni elődeink útját, hogy bízzunk a jobb jövőben.

Az ünnepség második részében az önkormányzatok, a fegyveres és rendvédelmi erők vezetői, valamint a politikai és társadalmi szervezetek képviselői, az emlékművön elhelyezték a megemlékezés virágait.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.