A látványos fejlesztések éve

Ünnepélyes újévindító rendezvényt tartottak pénteken a Megyeháza Szent István termében.
 
 

A látványos fejlesztések éve

Ünnepélyes újévindító rendezvényt tartottak pénteken a Megyeháza Szent István termében.
 
 
 
 
 

A látványos fejlesztések éve

Ünnepélyes újévindító rendezvényt tartottak pénteken a Megyeháza Szent István termében.

Az ünnepségre meghívást kaptak Veszprém megye önkormányzati-, valamint az egyházak és a társadalmi szervezetek vezetői. Az újévköszöntő beszédet Polgárdi Sándor esperes tartotta. A köszöntője elején megemlékeztek az elmúlt év végén tragikus hirtelenséggel elhunyt Szalay Györgyi hétszeres világbajnok és olimpiai bronzérmes párbajtőrvívóra. Kiemelte, hogy a kiváló sportoló az elért eredményeivel sok örömet szerzett Tapolca városának, de a sportot szerető egész magyar társadalomnak.

Polgárdi Sándor a beszédében hangsúlyozta, hogy az új évi kezdés mindig a reménykedés ideje az egész országnak és az itt élő családoknak. Azoknak a családoknak, amelyek építő kövei a társadalomnak és az egyháznak.

Magyarországon a 2018-as év a Családok éve lesz. Kiemelten nagy hangsúly fektetnek ezért, a családokkal való törődésre arra, hogy a szülők védjék és oltalmazzák meg a gyerekeiket. Úgy kell nevelni a gyerekeket, hogy szeressék az Istent és tiszteljék a szüleiket. Istentől megáldott békés, eredményekben gazdag boldog új évet kívánt a megye minden lakosának.

Polgárdy Imre, a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke pohár köszöntőjében elmondta, hogy a 2018-as év a megvalósítások időszaka lesz. A kormány által biztosított fejlesztési források elosztása 90 százalékban megtörtént. A megyében megindulhatnak a fejlesztések, megújulnak a közterek, az utak, iskolák és a bölcsődék.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.