Reagálás az ellenzéki felvetésre

Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere közleményben reagált az ellenzék által bírált 2021. évi V-Busz díjemelésre.
 
 

Reagálás az ellenzéki felvetésre

Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere közleményben reagált az ellenzék által bírált 2021. évi V-Busz díjemelésre.
 
 
 
 
 

Reagálás az ellenzéki felvetésre

Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere közleményben reagált az ellenzék által bírált 2021. évi V-Busz díjemelésre.

Tisztelt Veszprémiek!

A Covid-19 járvány súlyosan átrendezte az életünket. Ezért kellett igazítanunk már eddig is az együttélés számtalan szabályán. Ezért hordunk maszkot, ezért csökkentjük radikálisan a kontaktjaink számát, és ezért dolgoznak, tanulnak sokan úgy, hogy nem mozdulnak ki otthonaikból.

Az új környezet a megújuló, még alakulóban lévő, közösségi közlekedésünk működésére drámaian hatott. Értelemszerűen jelentősen csökkent az utaslétszám, ennek megfelelően mintegy 34 százalékkal kisebb a jegyárbevétel, a járványvédelmi intézkedések ugyancsak sokba kerülnek, így ki kell lépnünk abból a kényelmes helyzetből, amelyet - országos összehasonlításban – az alacsony áraink jelentettek. Nem tarthatóak a 250 forintos vonaljegyek, miközben Budapesten, Pécsett, Miskolcon, Szegeden vagy Debrecenben élők ugyanezért a szolgáltatásért már eddig is 330-350 Ft-ot fizettek.

Ugyanitt fontos megjegyezni azt is, hogy a szolgáltatás színvonala jelentősen nőtt 2019-ben, amikor megérkeztek az új buszok és elindult a V-busz, ám a jegyárak a 2013-as szinten maradtak azóta is.

Nem kapkodtunk, nem menet közben, kiszámíthatatlanul rántottunk egyet a kormányon. Az év végéhez érve tekintettük át a teendőket, és egy hónnappal az áremelkedés előtt tesszük most közzé az új árszabás tervezetet, kérve a veszprémiek megértését.

A jövő évre tervezett áremelkedéssel felzárkózunk az említett nagyvárosok idei – 2021-ben alighanem ugyancsak emelkedő árai mögé. Így enyhítve a közösségi közlekedésünkre nehezedő terhelésen. Egyben azt a kötelezettséget róva a V-busz társaságra, hogy a járványvédelmi intézkedések végrehajtását a lehető legnagyobb gondossággal oldja meg, és csúcsidőben csuklós buszokat állítson rendbe, ezzel is csökkentve a zsúfoltság veszélyét.

Veszprém, 2020. november 26.

Porga Gyula
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.