Az ellenzék rendkívüli Közgyűlés összehívását kezdeményezi

A rendkívüli Közgyűlésen az ellenzék a Veszprém-Gyulafirátót városrész mellett megvalósítani tervezett katonai bázis helyszínének módosítását javasolja.
 
 

Az ellenzék rendkívüli Közgyűlés összehívását kezdeményezi

A rendkívüli Közgyűlésen az ellenzék a Veszprém-Gyulafirátót városrész mellett megvalósítani tervezett katonai bázis helyszínének módosítását javasolja.
 
 
 
 
 

Az ellenzék rendkívüli Közgyűlés összehívását kezdeményezi

A rendkívüli Közgyűlésen az ellenzék a Veszprém-Gyulafirátót városrész mellett megvalósítani tervezett katonai bázis helyszínének módosítását javasolja.

Katanics Sándor, a DK önkormányzati képviselője hangsúlyozta, hogy hiba lenne azt gondolni, hogy a nullponti lőtér közelében élő gyulafirátóti emberek a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának részvételével megtartott fórumon megértéssel fogadták a magyarázkodó mondatokat.

A 2016-ban eldöntött és vélhetően több tízmilliárd forint költséggel megvalósítani tervezett katonai bázisról 2020 februárjáig tökéletes volt a hírzárlat. Nem érthető, hacsak nem a közelgő önkormányzati választás volt az oka, hogy erről 2019 augusztusában, amikor a honvédelmi miniszter tájékoztatót tartott a haderőreformról Veszprémben a Megyeháza Szent István termében, miért nem beszélt a nyilvánosság előtt.

A lakossági fórumon a hozzászólók is megkérdezték, hogy Magyarországon van-e törvény a lő- és gyakorlóterek használatának szabályozásáról. A katonák válaszából kiderült, törvény nem szabályozza a lőterek működését.

A lakossági fórum végén nyilvánosan kértem a Fidesz jelenlévő országgyűlési képviselőjétől, Ovádi Pétertől, de most újra arra kérem:

Kezdeményezze, a lő- és gyakorlóterek működési rendjét magába foglaló törvény megalkotását, amelynek részeként a környező települések kompenzációjára vonatkozó szabályozásra is szükség lenne.

A régóta megígért fejlesztés, azaz a 82-es utat a 8-as úttal összekötő, Gyulafirátótot és Kádártát elkerülő szakasz megépítése a kompenzációtól függetlenül erkölcsi kötelesség.

Hartmann Ferenc, az MSZP önkormányzati képviselője szerint nem első alkalom, hogy a Fideszes városvezetés és országgyűlési képviselő nem a város érdekeit képviseli:

Ha azt képviselték volna, akkor a 8-as főút déli elkerülő szakaszát nem a város, a lakóövezet felé bővítenék, hanem ellenkező irányba.

Ha a város érdekét képviselnék, akkor már 5 évvel ezelőtt tartaniuk kellett volna egy lakossági fórumot a Gyulafirátót határába tervezett 2500-3000 fős katonai bázis létesítéséről.

Nem tették, sumákoltak.

Az információkból kirekesztett ellenzéki képviselőkként a helyiek érdekében most azt tudjuk tenni, hogy rendkívüli önkormányzati ülés összehívását kérjük a polgármestertől.

Nem a tervezett bázis megvalósítása ellen van kifogásunk.

Azt kérjük, a városvezetés kezdeményezze a Kormánynál, hogy a Veszprém-Gyulafirátót városrész mellett építeni tervezett katonai bázis a településrésztől a lehető legtávolabb valósuljon meg.

Cselekvési csomagban gondolkodunk, a rendkívüli ülés kezdeményezése annak az első lépése
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.