Harmadik Rendvédelmi Nap Veszprémben

A városban szolgálatot teljesítő rendvédelmi szervezetek pénteken mutatták be a hivatásuk lényegi elemeit a fiataloknak a Pannon Egyetem parkolójában.
 
 

Harmadik Rendvédelmi Nap Veszprémben

A városban szolgálatot teljesítő rendvédelmi szervezetek pénteken mutatták be a hivatásuk lényegi elemeit a fiataloknak a Pannon Egyetem parkolójában.
 
 
 
 
 

Harmadik Rendvédelmi Nap Veszprémben

A városban szolgálatot teljesítő rendvédelmi szervezetek pénteken mutatták be a hivatásuk lényegi elemeit a fiataloknak a Pannon Egyetem parkolójában.

A Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet szervezésében harmadik alkalommal került megrendezésre a nagyszabású bemutató. A rendezvény keretében a megye és a város rendvédelmi szervei, a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem, a nemzeti adó- és vámhivatal, valamint a mentőszolgálat és a honvédség alakulatai látványos bemutatóikkal adtak bepillantást mindennapi tevékenységükbe a város fiataljai részére.

A rendezvényt Takács László, a VMJV önkormányzati képviselője nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta, hogy ez a rendezvény azért jött létre, hogy ha csak egy kis mértékben is, de a fiataloknak legyen rálátásuk a rendészeti szervek mindennapi munkájára. A meggyőződése az, hogy a rendvédelem ügye nemcsak közügy, hanem mindenkinek egyben személyes ügye is.

A felnövekvő nemzedék számára különösen fontos, hogy közvetlenül megtapasztalják azt, hogy a közrend fenntartásáért dolgozók hozzánk hasonló polgárok, akik a közösségünkhöz tartoznak és a közösségünkért választották hivatásukat, amely egy életre szól. Mert az itt bemutatásra kerülő szakmák azok, amelyeknek képviselőivel csak akkor találkozunk, amikor nagyon nagy szükség van a segítségükre.

Takács László a reményét fejezte ki annak, hogy ezek a bemutatók sok fiatalban keltik fel az érdeklődést az itt látható rendvédelmi pálya valamelyike iránt és választják majd élethivatásuknak.

A megnyitót követően a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és az OMSZ Közép-dunántúli Regionális Mentőszervezet közösen mutatta be egy gépjármű baleset helyszínén történő tevékenységet, az emberi élet mentését, a balesetet szenvedett kiszabadítását a roncsokból.

Ezt követte a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet bemutatója, hogyan kell mozgáskorlátozó eszközökkel ellátni – megbilincselni – és kísérni egy fogvatartottat úgy, hogy ezzel megakadályozzák a vádlott szökését és biztonságban eljuttassák őt egy bírósági tárgyalásra, majd onnan vissza a börtönbe.

A legnagyobb hangzavart a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bemutatója okozta, amelyben a kommandósok az igazoltatás elől menekülő személyek elfogását imitálták. Az akció természetesen a rendőrök, valamint a rendőrkutya sikerével végződött. A szolgálatban lévő kutya – a gyerekek nagy örömére - véres komolysággal látta el a feladatát.

A látványos bemutatók végén a Magyar Honvédség 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred következett, ahol a fiatalok a katonai közelharc, a különböző ütések, rúgások, illetve fegyver megtartási technikákat láthatták. A katonák az Ellenőrző Áteresztő Pont (EÁP) üzemeltetését, a gépjármű, valamint több személy átvizsgálását, a fegyveres személlyel szembeni intézkedést is bemutatták.

A dinamikus bemutatókat követően a fiatalok felkereshették a kiállítók sátrait, ahol közelebbről is megismerkedhettek a rendvédelmi szakmák sajátosságaival.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.