Itt a bejelentés, marad az idén a rezsitámogatás

Marad az idén, így a következő télen is a rezsitámogatás – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a kormány által megosztott Facebook-videóban.
 
Mint mondta, biztosan lesz gáz, és ezt két okból is meri magabiztosan állítani. Az egyik, hogy enyhe tél volt, és magas maradt a földgáztárolók töltöttségi szintje, a másik pedig, hogy az ellátást a meglévő szerződések biztosítják. Hozzátette, Magyarországnak és Európának is szerencséje volt az enyhe téllel.

Lantos úgy fogalmazott, nem alapozhatnak azonban arra, hogy mindig enyhe lesz a tél, ezért úgy döntöttek, hogy fölemelik a biztonsági készlet szintjét az éves fogyasztáshoz viszonyított körülbelül 10 százalékról 20 százalékra, miközben a fogyasztás is csökkent.

A tárcavezető állítása szerint az atomenergiára is szükség van, mivel általa tudják biztosítani a klímapolitikai vállalásokat.

A kérdésre, hogy mit tesznek az energiafüggetlenségért, úgy nyilatkozott, minden olyan megújuló energiaforrást tudnak támogatni, amelyet Magyarországon is elő lehet állítani. Említette a napenergiát, a naperőmű-kapacitás már 4500 MW felett van, ami állítása szerint kétharmada az ország átlagos áramfogyasztásának. Említette továbbá a szélturbinákat, a biogázt, a biomasszát, továbbá a hulladékfeldolgozás révén kinyerhető energiát, igaz, jelezte, hogy szeretnék fokozni a kőolaj- és földgáztermelést is.

A vízhálózattal kapcsolatban közölte, hogy a kormány egy olyan, precedens nélküli, 10 éves víziközmű-felújítási program elindításáról döntött, amely során jelentős összeget fognak fordítani arra, hogy a legkritikusabb hálózati elemeket viszonylag gyorsan kicseréljék.

Forrás: nepszava.hu
 
Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.