A miniszterelnök-jelölti vita kérdőjelei

A miniszterelnök-jelölti vitát illetően a 444.hu a Fidesz közleménye után érdekes következtetésre jutott.
 
 

A miniszterelnök-jelölti vita kérdőjelei

A miniszterelnök-jelölti vitát illetően a 444.hu a Fidesz közleménye után érdekes következtetésre jutott.
 
 
 
 
 

A miniszterelnök-jelölti vita kérdőjelei

A miniszterelnök-jelölti vitát illetően a 444.hu a Fidesz közleménye után érdekes következtetésre jutott.

Miután az MSZP - Párbeszéd-szövetség közölte,törvénymódosítással kényszerítené ki, hogy a két legesélyesebb miniszterelnök-jelöltnek a választás előtti pénteken vitáznia kelljen, a Fidesz – aminek „meggyőződése”, hogy aki a táborán kívül van, az Soros embere – az alábbi közleményt adta ki:

„Karácsony Gergely inkább a gazdáját, Soros Györgyöt küldje vitára. Karácsony Gergelyről kiderült, hogy Soros emberei veszik körül, tanácsadó testületének kétharmada valamilyen módon kapcsolódik a Soros alapítványhoz, illetve a Soros-hálózathoz. Soros célja pedig az, hogy bevándorló országgá változtassa Magyarországot is.”

Ezek szerint Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke, aki már 2014 előtt sem ment oda,ahol igazi kérdéseket kapna (azóta meg pláne nem), és a 2006-os választási vita óta nem vitatkozott ellenzéki vezetővel, végre talált egy embert, akivel hajlandó lenne vitába szállni: Soros György magyar-amerikai milliárdost, aki nem indul a választáson, és aki nélkül ma a Fidesz sem tartana ott, ahol tart.

Az persze az eddigi események ismeretében, a Fidesz-közlemény ellenére sem tűnik valószínűnek, hogy Orbán tényleg kiállna vitázni a 87 éves Sorossal. De legalább felmerült, ez is előrelépés –forrás 444.hu.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.