Lázár az új helyzetről

A város korábbi polgármestere és országgyűlési képviselője a vasárnapi időközi választás után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az eredmények értékelésére még nem került sor.
 
A kampány volt amilyen volt, visszafele már nem érdemes keseregni, hogy mit kellett volna másképp csinálni – mondta Lázár, aki azt emlegette fel többször, hogy most is sikerült annak a 9500 szavazónak a bizalmát megőrizni, aki a korábbi szavazásokon a pártot, illetve őt támogatta. Lázár szerint Orbán Viktor miniszterelnök is köszöni, hogy megmaradt ez a bizalom.

Arra a kérdésre, hogy a 12 ezer Fidesz elleni szavazatot hogyan értékeli, így reagált:

Egyszer talp, egyszer kerék, egyszer nyer, egyszer veszít, majd meglátjuk, mit hoz ’18, mit hoz ’19, elég hosszú még az élet. 2019-ig új polgármester van, hajrá!

A miniszter egyszer zökkent ki a ritmusból: akkor, amikor a város Elios-szerződésének esetleges nyilvánosságra hozataláról kérdezték. Nyugodtan dúlja fel a papírokat (Márki-Zay Péter), én nem bánom, Almási István (a város elhunyt fideszes polgármestere) sem bánja onnan fentről, hajrá!

A sajtótájékoztatón a piszkos kampányt emlegető Hegedűs Zoltán, a Fidesz jelöltje bejelentette, lemond az eddig általa betöltött alpolgármesteri posztról -forrás 24.hu.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.