Bővíteni a szélenergia felhasználását

Állítsuk az energiaellátás szolgálatába a szelet – címmel tartott hétfőn sajtótájékoztatót Gertsmár Ferenc, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője.
 
 

Bővíteni a szélenergia felhasználását

Állítsuk az energiaellátás szolgálatába a szelet – címmel tartott hétfőn sajtótájékoztatót Gertsmár Ferenc, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője.
 
 
 
 
 

Bővíteni a szélenergia felhasználását

Állítsuk az energiaellátás szolgálatába a szelet – címmel tartott hétfőn sajtótájékoztatót Gertsmár Ferenc, a Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője.

A politikus elmondta, hogy az LMP – Magyarország Zöld Pártja javaslatcsomagot dolgozott ki az energia és klímaválság kezelésére, amelynek része az épületszigetelési program, a megújuló energia lakossági felhasználásának intenzívebb támogatása, valamint a szélerőművekre vonatkozó tiltások és korlátozások feloldása is.

A problémáról kihangsúlyozta, hogy a kormány 2016-ban olyan szabályokat fogadott el, amelyek teljesen ellehetetlenítették hazánkban a szélturbinák telepítését. Ez azt jelenti, hogy lakott területtől számított 12 kilométeren belül nem lehet szélerőműveket építeni. A sűrű településhálózatunk miatt nincs olyan pontja az országnak, ami nem esik bele egy település 12 kilométeres körzetébe, vagyis az országban sehol sem lehet szélturbinát telepíteni.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem energiaföldrajzi kutatócsoportja szerint beilleszthető a magyar energiaellátásba a szélenergia, amely fontos részét képezhetné a szektornak. A szél a legzöldebb energiaforrás – emelte ki Gerstmár Ferenc. Bár a szélerőműveknek is vannak kedvezőtlen környezeti hatásai, ezek lényegesen kisebbek, mint a szén, a földgáz, vagy a kőolaj felhasználásának.

Az LMP országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be, hogy a kormány oldja fel a szélturbinák telepítését tiltó, vagy nehezítő szabályokat. Az orosz energiafüggőséget nem más forrásból származó fosszilis energiával kell csökkenteni, hanem megújuló energiaforrásokkal.

A javaslat elfogadása esetén Magyarországon végre lehetne szélturbinákat telepíteni. A lakott területektől való védőtávolságot osztrák mintára legalább 1200 méterre, illetve német és lengyel mintára a szélturbinák magasságának a kétszerese (egy modern turbinánál ez kb. 1600 métert jelent) lenne.

A politikus kiemelte, hogy amennyiben a javaslat elnyeri az országgyűlés támogatását, az Veszprémre is kihathat. A város energiastratégiája több mint tíz évvel ezelőtt így fogalmazott: „A város és a Bakony közötti síkterület alkalmas szélerőmű park telepítésére.”

A város programja feladatként határozta meg a következőt: „Veszprém város keressen befektetőt és kivitelezőt a szélerőmű park kialakításához.” Vélhetően az állami szabályozásnak köszönhetően azonban azóta sincs napirenden a szélerőmű park megvalósítása.

Az önkormányzati képviselő a reményét fejezte ki annak, hogy kormányzati elképzelések változása esetén újraindulhat a gondolkodás ezen a területen is.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.