P. Tófeji Valéria:

Karácsonyi gyertyák

Ha besurran hozzád a karácsonyeste,

mintha a szeretet pihenőt keresne:

elcsitul a nyüzsgő élet zsibongó zenéje,

Álljt parancsol a karácsonyi gyertyák fénye.

A kis gyertya fénykörében áhítat száll.

Ha tudnál és mernél, bizony imádkoznál,

Mégis reméled, hogy valaki meghallja talán

fohászod a gyertyafényes karácsonyéjszakán.

Tépett lelked szállni a magasba vágy,

mormolod kínodban hitvány pogányimád:

az élet küzdelem, bére felszálló harmat,

divatos rongyok, néhány finom falat!

Gyűjtöttél-e olyat, mi nem fogy és nem kopik,

minélinkább osztod, egyre gyarapodik?

Rájöttél-e már karácsonyfád alatt,

mi kézzel nem fogható, érték csak az marad?

Ne gyújts a gyertyánál nagyobb világot,

hadd feszítse lelked sejtés és titok!

S ha fényben bántottál idegent, barátot,

legalább e homályban kérj bocsánatot!

S ha van szívedben osztható nyugalom és béke,

átjárja majd lelked a szeretet fénye.