A rossz legyőzhető

Középiskolás fiatalokat várnak március 27-én a Veszprémi Petőfi Színházba, ahol a Taurin Trauma- című musicalt mutatják be.
 
 

A rossz legyőzhető

Középiskolás fiatalokat várnak március 27-én a Veszprémi Petőfi Színházba, ahol a Taurin Trauma- című musicalt mutatják be.
 
 
 
 
 

A rossz legyőzhető

Középiskolás fiatalokat várnak március 27-én a Veszprémi Petőfi Színházba, ahol a Taurin Trauma- című musicalt mutatják be.

A darabot a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata adja elő, Olt Tamás rendezésében. A mű a fiatalok figyelmét kívánja ráirányítani arra, hogy a drogfogyasztás milyen káros, és ettől az ön-, valamint közveszélyes hobbik, szenvedélyek, kényszerítő körülmények hálójába kerülhetnek.

Az előadás ingyenes, mivel a darab alapvetően bűnmegelőzési és drog prevenciós céllal készült a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsának a támogatásával. A középiskolás csoportok jelentkezését a 14, illetve a 18 órakor kezdődő előadásokra a színház titkárságára várják.

Oberfrank Pál a színház igazgatója ajánlásában kiemelte, hogy a színház kiemelten fontos feladata a fiatalokkal való foglalkozás. Minden olyan problémára nyitottak, ami a társadalomban jelen van és a hatásaiban káros lehet. Olt Tamás rendező a darabjában az emberi szervezetben is meglévő Taurin jelenlétére irányítja rá a figyelmet, amelynek túladagolása a belső szervekben nagyon káros és visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.

Az igazgató felhívta a figyelmet a darab fő mondanivalójára: Szeretettel, családi összefogással a rossz legyőzhető!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.