Terítéken a vad

A természet íze – a vidék portékája – címmel a hétvégén megnyitotta kapuit a VIII. Bakony Expó a térség legnagyobb termelői kiállítása, ahol lehetőség van termelők és a fogyasztók közvetlen találkozására.
 
 

Terítéken a vad

A természet íze – a vidék portékája – címmel a hétvégén megnyitotta kapuit a VIII. Bakony Expó a térség legnagyobb termelői kiállítása, ahol lehetőség van termelők és a fogyasztók közvetlen találkozására.
 
 
 
 
 

Terítéken a vad

A természet íze – a vidék portékája – címmel a hétvégén megnyitotta kapuit a VIII. Bakony Expó a térség legnagyobb termelői kiállítása, ahol lehetőség van termelők és a fogyasztók közvetlen találkozására.

A három napos kiállítás tematikája a vadak köré épül, ami a vadászattal kapcsolatos hagyományok megjelenítését tűzi ki célul. Az idei évben 113 kiállító hozta el áruját az expóra, ahol bemutathatják az elmúlt időszak kézműves termékeit.

A termékbemutató megnyitóján Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere azt emelte ki, hogy a nyolcadik alkalom egy olyan időszaka az expók történetének, amikor az eredményességet illetően már mérleget lehet vonni. Azt lehet látni, hogy a Bakony Expó napjainkra országosan is az elismert rendezvények közé sorolható.

Másrészt az is elmondható, hogy sokan vannak olyanok, akik a kezdetektől jelen vannak, ami azt mutatja, hogy a termelők igénylik ezeket a találkozásokat. Harmadrészt, a vásár látogatottsága a évről évre növekszik, ami azt igazolja, hogy a termékek minőségét a fogyasztók elismerik és szeretik.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke elmondta, hogy ez egy olyan rendezvény, amelyre az emberek szívesen jönnek el. A Bakony- Balaton felvidék természeti szempontból egyedülálló adottságokkal rendelkezik, ezért több olyan termék állítható itt elő, amelyek a hungarikumok körébe kerülhettek.

Az elnök kiemelte, hogy az idei évben a vadhúsfogyasztás áll a vásár középpontjában. Sajnálatos tény viszont az, hogy a vadhúsfogyasztás ma Magyarországon nagyon alacsony szinten van, ami azt jelenti, hogy évente ½ kilogramm vadhúst fogyasztunk fejenként. Annak ellenére, hogy a vadhús az összetevői miatt nagyon egészséges, és nem csak a pörkölt forma az, amit el lehet ezekből a húsokból készíteni.

Hangsúlyozta, hogy a vadhús döntő többsége éttermekben kerül az asztalokra. A kamaránál azon dolgoznak, hogy a brüsszeli kasszából egyre több pénzt tudjanak elkölteni arra, hogy az országban minél több vadhúst fogyasszanak az emberek.(Szerkesztői megjegyzés: egy áruházlánc aktuális akciós ajánlata; szarvascomb 5699 Ft/kg, őzgulyás 3655 Ft/kg, vaddisznógerinc 4499 Ft/kg - lesz mit dolgozni!)

Nagy István agrárminiszter a megnyitó beszédében elmondta, hogy ezen a rendezvényen is látható az, hogy a magyar termelőknek mennyi és milyen minőségű termékeik vannak, de nem látható az a sok munka és az átvett termelési hagyomány, ami az évszázadok során a vidéki emberekben felhalmozódott.

Azért is szükségesek ezek a találkozások, hogy a termelői titkok megismerésre kerüljenek, és egyre többen tudjanak megélni a magyar földből. Az expó alternatív lehetőséget biztosít a kézműves termékek bemutatkozására, ahol fel lehet fedezni újra ezeket a rejtett kincseket.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.