Az együttműködés folytatódik

Több évre szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Porga Gyula polgármester, valamint Friedler Ferenc, a Veszprémi Pannon Egyetem rektora.
 
 

Az együttműködés folytatódik

Több évre szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Porga Gyula polgármester, valamint Friedler Ferenc, a Veszprémi Pannon Egyetem rektora.
 
 
 
 
 

Az együttműködés folytatódik

Több évre szóló együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Porga Gyula polgármester, valamint Friedler Ferenc, a Veszprémi Pannon Egyetem rektora.

Az egyetem és az önkormányzat közötti jó kapcsolat már évek óta tart. Porga Gyula szerint ez elengedhetetlen feltétele a város, valamint az egyetem fejlődésének. Ezek a kapcsolatok most egy olyan szakaszhoz érkeztek, amikor a 2014 és 2020 közötti fejlesztéseiket kell összehangolniuk. Ezért külön megállapodásban rögzítették a jövőbeni együttműködés feltételeit és formáit.

A polgármester meggyőződése az, hogy az együtt „megálmodott” jövőkép megvalósítását csak akkor érhetik el, ha a fejlesztési programjaikat is egyeztetik.

Friedler Ferenc rektor kiemelte, hogy az ilyen szoros együttműködés egyetem és önkormányzat között az országban szinte egyedülálló. Az egyetem az elmúlt időszakban több nemzetközi projektben vett részt. Ez feltételezte azt, hogy a város is álljon az egyetem törekvései mellé, mert csak akkor lehettek eredményesek, ha a fejlesztéseikben együttműködtek a várossal. Eddig is és ezután is, csak olyan feladatokat vállalnak el, ami egyaránt jó az egyetemnek és a városnak.

Az egyetemnél mindig a minőségi oktatásra törekedtek, régen félretették a mennyiségi szemléletet. Fontos, hogy olyan oktatók jöjjenek a városba, akik a szakterületükön a legjobbak és olyan hallgatóik legyenek, akik tehetségesek és szorgalmasak és nem a tandíj miatt fontosak.

A további fejlesztésekben ezeket az alapelveket kívánják érvényesíteni és figyelembe veszik azt is, hogy mi az, ami segítheti a várost a fejlődésében. Szeretnének azért dolgozni, hogy Veszprém minél hamarabb egyike legyen a legélhetőbb városoknak.

A rektor végezetül megerősítette azt, hogy az egyetem a jövőben is minőségi tudományos tevékenységet kíván folytatni. Ebbe beletartozik a magas szintű művészeti képzés is.

A tájékoztató, a keret megállapodási szerződés aláírásával fejeződött be.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.