A Fidesz a partvonalon kívül maradhat az EP jövő heti tisztújítása után is

Jövő kedden választja meg az Európai Parlament az új elnökét, majd az alelnököket. Lesz némi változás a bizottságok összetételében, magyar képviselőknek azonban nem osztanak lapot. Az EUrologus előrejelzése.
 
 

A Fidesz a partvonalon kívül maradhat az EP jövő heti tisztújítása után is

Jövő kedden választja meg az Európai Parlament az új elnökét, majd az alelnököket. Lesz némi változás a bizottságok összetételében, magyar képviselőknek azonban nem osztanak lapot. Az EUrologus előrejelzése.
 
 
 
 
 

A Fidesz a partvonalon kívül maradhat az EP jövő heti tisztújítása után is

Jövő kedden választja meg az Európai Parlament az új elnökét, majd az alelnököket. Lesz némi változás a bizottságok összetételében, magyar képviselőknek azonban nem osztanak lapot. Az EUrologus előrejelzése.

Az eddigi elnök, David Sassoli kedden elhunyt, néhány nappal mandátumának lejárta előtt. A 2019-es EP-választásokat követően a pártok abban egyeztek meg, hogy a ciklus első felében a szociáldemokraták, a második két és fél évben pedig az Európai Néppárt jelöli a parlament elnökét. A félidős tisztújítás érinti az alelnököket és a kvesztorokat is, utóbbiak a képviselőkre vonatkozó igazgatási, pénzügyi feladatokat látják el.

Alelnökből 14-et, kvesztorból pedig ötöt választ a parlament, a képviselőcsoportok jelölése alapján. Ezeket előre egyeztetik, vagyis a jelöltek minden bizonnyal elnyerik a szükséges támogatást. Elvi lehetőség van arra is, hogy a képviselők huszada, azaz 36 EP-tag állítson jelöltet, ilyenről egyelőre nem tudunk.

Az elnököt titkos szavazáson, az érvényes szavazatok abszolút többségével, a szavazatok 50 százaléka plusz egy szavazattal választják meg. A járványhelyzet miatt a szavazást online tartják.

Az elnöki pozícióra eddig négy jelölt pályázik: Roberta Metsola (EPP, Málta), Alica Bah Kunke (Zöldek/EFA, Svédország), Kosma Złotowski (ECR, Lengyelország) és Sira Rego (Baloldal, Spanyolország).

Minden bizonnyal Roberta Metsola lesz a parlament elnöke és az is valószínűnek tűnik, hogy már az első körben elnyeri a szükséges szavazatszámot. Az Európai Néppárton kívül a liberális Renew frakció már bejelentette, hogy a máltai politikust támogatják és valószínűleg hasonló döntést hoznak hétfőn a szociáldemokraták is. A három frakciónak együtt 421 képviselője van, ami jóval meghaladja a feles többséget.

Ezen a héten már meghallgatta a szociáldemokrata frakció Roberta Metsolát. Úgy tudjuk, az elnökjelölt középutas politikusként határozta meg magát, aki nem csak az Európai Néppárt, hanem az egész parlament érdekeit akarja szem előtt tartani. Azt is elmondta a zárt ülésen, hogy a jogállamisági kérdésekben aktív szerepvállalásra törekszik, a demokratikus normák megsértését vörös vonalnak tekinti.

Ennek kapcsán elhangzott, hogy a magyarországi és lengyelországi eseményeket figyelemmel követi és prioritásnak tartja az alapvető jogok védelmét. Roberta Metsola szeretné tovább erősíteni a Parlament szerepét és nagyobb mértékben ellenőrizné az Európai Bizottságot, amelynek vállalásait rendszeresen számon kérné.

Ami a magyar politikusokat illeti, jelenleg két EP-alelnöki pozíciót töltenek be. Dobrev Klára már jelezte, hogy nem akarja a mandátumát a második félidőre meghosszabbítani, a fideszes Járóka Líviának pedig esélye sincs erre. Őt még a Néppárt tagjaként jelölték, a legnagyobb európai pártcsaládból kilépve, függetlenként azonban már nincs mögötte támogatás.

Információink szerint sem a szociáldemokraták (ide tartozik a Demokratikus Koalíció négy és az MSZP egy képviselője), sem a liberálisok (ahol a Momentum két politikusa foglal helyet) nem jelölnek magyar alelnököt.

Fideszes helybenjárás

Némi mozgás várható a bizottsági posztokon - ez elsősorban a Fidesz számára lehet fontos. Miután kiléptek az Európai Néppárti frakcióból, elveszítették a bizottsági alelnöki helyeiket és a tagságukat is. Később kaptak pozíciókat, ezek azonban meglehetősen súlytalan funkciók voltak, sokuk nem is állandó bizottságban, hanem különbizottságban, vagy vizsgálóbizottságban vehet részt a szakmai munkában. Deutsch Tamás például az az állatok szállítása közbeni védelmével foglalkozó különbizottság tagja lett, amely tavaly év végén be is fejezte a munkáját.

Teljességgel lekerült a napirendről egy új, egységes jobboldali frakció gondolata, amelyre a Fidesz tavaly rendkívüli erőfeszítést tett. Végül semmiféle mozgás nem történt a képviselőcsoportok között, a fideszesek pedig maradtak a függetlenek között. Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy ezt a témát majd a francia elnökválasztás után veszik elő ismét.

Hogy ez pontosan miért szempont és mit fog befolyásolni az EP-ben, azt nehéz megfejteni.

Forrás: hvg.hu
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.