A pártelnökké választott Orbán két héttel az önkormányzati választás előtt „tizenegyedik parancsolatként” fogalmazta meg elvárásait a Fidesz politikusaival és tagságával: akkor is legyenek hozzá lojálisak, ha nincs igaza. Orbán szerint ez a bajtársi viselkedés lényege.

Bárki lojális tud lenni a másikhoz, ha annak igaza van. Hozzám is könnyű lojálisnak lenni, ha igazam van. A bajtársiasság azonban több ennél, jóval túl van ezen. A bajtársiasság azt jelenti, hogy akkor is lojális vagyok hozzád, amikor te tévedsz, s akkor is számíthatok rád, amikor én tévedtem– fejtegette Orbán.

Ezzel azt állítva: ez a típusú viselkedés emelte és emeli a jobboldalt az „egymást folyton-folyvást eláruló liberális baloldal” fölé. A miniszterelnök által elképzelt bajtársiasság, katonás fegyelem a magyarázata szerint egyre fontosabb tényező lesz, mert a Fidesz belföldi ellenlábasai fogynak, egyre kevesebb a komolyan vehető ellenfél, így a belső konfliktusok nagyobb hangsúlyt kaphatnak. Bár az utóbbi jóslatára rácáfolt az önkormányzati választás eredménye, a kampányban mégis erősen érezhető volt az elnöki intelem hatása.

A Borkai Zsolt győri polgármester körül néhány nappal a kongresszus után robbant ki hatalmas botrány, de a kampány idején a Fidesz egyetlen vezetője sem mert őszintén beszélni a történtekről. A kampányban végig tartották magukat a fideszesről jót vagy semmit elváráshoz. Hiába értek el milliós nézettséget az adriai orgiáról készült videófelvételek, hiába merült fel a korrupció gyanúja, a párt vezetői ezt a legkeményebb megfogalmazásban is csak botlásnak tudták minősíteni.

Orbán a kongresszuson, miközben sorolta a bajtársiasság képeit, „egy vérből valók vagyunk”, „összetartunk”, „zárjuk a sorainkat”, „vállt a vállnak vetjük”, azt állította, Ronald Reagan nevezte ezt tizenegyedik parancsolatnak.

A néhai amerikai elnök önéletrajzi könyvében valóban azt állította, élete jelentős részében a „Rosszat ne mondj republikánus társadról!” (Thou shalt not speak ill of any fellow Republican) elvhez tartotta magát.

Ez azonban messze állt a magyar értelmezéstől, hogy a pártban a párttársakkal szemben nem lehet ellenvéleményt vagy kritikát megfogalmazni, nem lehet nyíltan beszélni a pártvezetés tévedéseiről, vagy nem lehet elítélni a párttársak a nyilvánvalóan erkölcsi és jogi törvényekbe ütköző ügyeit.

A veretes angolsággal megfogalmazott intés az 1960-as évek közepéről származik. Akkoriban a Republikánus Pártban szakadás közeli állapotok uralkodtak. A helyzetet Barry Goldwater arizonai szenátor elnökjelöltsége élezte ki.

Goldwater 1964-ben indult az elnökválasztáson. Jelölését főként a déli és a közép-nyugati államok, valamint Kalifornia konzervatív republikánusai támogatták, a párt keleti parti liberálisabb szárnya viszont nem tudott megbékülni vele. A militáns antikommunistaként számon tartott, atomtámadást emlegető és ráadásul Klu-Klux-Klan kapcsolatokkal is meggyanúsított politikust a Nelson Rockefeller vezette belső ellenzék szélsőségesnek titulálta.

A párttársak Goldwaterre ragasztott jelzője megtette a hatását, a választási eredményben is meglátszott. A demokrata Lyndon Johnson elsöprő győzelmet aratott, a republikánusok pedig számos pozíciót elvesztettek.

A tizenegyedik parancsolat születését két évvel későbbre teszi a politikatörténet. A republikánusok kaliforniai vezetője, Gaylord Parkinson figyelmeztette így a még mindig kiélezett belső harcokat folytató párttársait, felszólította őket, hogy fejezzék be egymás sározását, mert különben Ronald Reagan sem tudja megszerezni Kalifornia kormányzói címét. Azaz Reagan politikai karrierje e figyelmeztetésnek is köszönhetően indult be, ám ez korántsem jelentette azt, hogy a Republikánus Párt zárt véd- és dacszövetséggé vált volna. Forrás 24.hu