Májusban újra lehet választani

Ujhelyi István, az MSZP Európa Parlamenti képviselője tartott kampánybeszédet kedden a veszprémi szocialisták aláírásgyűjtő pultjánál.
 
 

Májusban újra lehet választani

Ujhelyi István, az MSZP Európa Parlamenti képviselője tartott kampánybeszédet kedden a veszprémi szocialisták aláírásgyűjtő pultjánál.
 
 
 
 
 

Májusban újra lehet választani

Ujhelyi István, az MSZP Európa Parlamenti képviselője tartott kampánybeszédet kedden a veszprémi szocialisták aláírásgyűjtő pultjánál.

A képviselő elmondta, hogy csak néhány órája van Veszprém megyében, de már így is sokan keresték meg és adták át a megyében élők a Brüsszelnek szóló üzeneteiket. Ezekben az üzenetekben fogalmazódnak meg azok a gondolatok, hogy mit várnak jövőben az Európai Uniótól.

Ujhelyi kiemelte, hogy Veszprém megye az elmúlt 15 évben több mint 300 milliárd forintnyi európai uniós infrastrukturális fejlesztési forrást kapott. Ebből a közlekedéstől, az egészségügyön keresztül a mezőgazdaság számos területébe jutott támogatás oda, ahol nagy szükség volt a fejlesztésekre.

A politikus szerint az a béke, az a nyugalom, az a stabilitás, amit nekünk biztosított az unió, megmaradhatna a következő generációnak is és ez a mostani választás legnagyobb tétje. Az Orbán kormány politikája miatt megnőtt az esélye annak, hogy kisodródunk az Európából.

Tény, hogy Orbán Viktor tagságát fel lehetett függeszteni az Európai Néppártban, és intő jel lehet az is, hogy Magyarország a jövőben nem élhet a szavazati jogával. Ezzel elveszíthetjük a fejlesztési források mellett azt a stabilitást és védernyőt, amit az EU eddig biztosított.

Márpedig aki ma veszélyezteti EU-s tagságunkat, az a ország jövőjét árulja el. A gyerekeink életesélyeit rontja el! Visszahozza azt az állapotot, amikor útlevéllel közlekedhettünk Európa felé. Ezért május 26-i Európai Uniós választás arról történő szavazás, hogy mi az Európai Unióban akarunk élni, vagy Orbanisztánban - jelentette ki Ujhelyi.

Ujhelyi István hozzátette, mivel Navracsics Tibor városában vagyunk szeretné a következőket elmondani. Navracsics Tiborral öldöklő szócsatáik voltak, hiszen ő éveken keresztül kiszolgálta az Orbáni politikát. Ezzel együtt EU biztosként az európai értékek fő támogatója volt. Nem véletlenül lett számkivetett a Fideszen belül. Azt előre lehet tudni, hogy ezt követően bárki is lesz a Fidesz EU biztosa, Orbán Viktor érdekérvényesítő képessége a bizottságban egyenlő lesz a nullával.

Most fog eldőlni a következő hét év költségvetése. Hogy akar Orbán Viktor az állandó Brüsszel ellenes harcában megegyezni a következő időszak támogatásairól? Úgy, hogy közben egy olyan biztost javasol Navracsics utódjának, akiről tudni lehet, hogy Magyarországon a bankokat képviseli úgy, hogy védi a bankokat a devizahitelesekkel szemben. Akiről biztosan tudjuk - mert írásba adta - hogy nem akar csatlakozni az európai ügyészséghez.

Orbánnak és Turcsányinak nem lesz lehetősége, hogy védje a magyar érdekeket – jelentette ki Ujhelyi. Az MSZP-nek lesz az a feladata, hogy az európai pártcsaládon belül ezeket az érdekeket képviselje. Ez az érdek egyértelmű! Bent kell maradni az Európai Unióban és meg kell változtatni belülről az uniót, hogy az unió végre az emberek jólétével legyen elfoglalva.

Biztosítson mindenki számára azonos színvonalú egészségügyi ellátást, legyen olyan európai minimálbér, ami a jelenlegi árfolyamon nézve 240 ezer forint, legyen a föld alapú támogatás minimum 300 euró, legyen egy minimális nyugdíj, ami nem lehet kevesebb 94 ezer forintnál, és legyen olyan európai oktatáspolitika, ami a magyar diákokat hozzásegíti az európai szintű tudáshoz.

Végül bejelentette, hogy van egy olyan európai program, amelynek jelenleg is a mentora. A 18 éves fiataloknak egy ingyenes vonat bérletet biztosítanak, amivel bejárhatják Európát és megismerhetik a kontinensen élő népek kultúráját. A „Szabad Európa Kártya” programban eddig több mint tízezer fiatal vett részt és a következendő években ez a EU költségvetésének a finanszírozásában ez tovább folytatódik.

Azt kezdeményezi, hogy a magyar települések önkormányzatai csatlakozzanak ehhez a programhoz. Több település önkormányzata jelzett már vissza, hogy hamarosan meghirdetik a pályázatokat és az önkormányzat veszi meg a fiataloknak bérleteket és küldi őket a kultúra nagyköveteiként Európa országaiba. Külön lehetőséget szeretne a veszprémi fiataloknak biztosítani, akiket szeretettel fogad Brüsszelben és onnan indulhatnak majd útnak Európa más városaiba.

Hartmann Ferenc az MSZP Veszprém megyei elnöke csatlakozott a kezdeményezéshez és ígéretet tett arra, hogy a következő közgyűlésen indítványként fogja előterjeszteni hogy a város vegyen részt a programban. Ezt két dolog is alátámassza, egyrészt azért, mert a Gizella öröksége folytán Veszprém az egyike Európa történelmi városainak, másrészt 2023-ban a brexit miatt egyedül lesz Európa Kulturális fővárosa. Ennek kapcsán minden lehetőséget ki kell használni arra, hogy a városban élők a történelmük és kultúrájuk jó hírét Brüsszelben és Európa más városaiban is öregbítsék.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.