Az áprilisi országgyűlési választás előtt a Fidesz példátlan mértékű hangulatjavító intézkedéseket vezetett be. Ezek alapvetően két vonalon mozognak. Egyrészt direkt jövedelemjuttatásokról van szó, ide tartozik a gyerekesek szja-visszatérítése, a 25 alattiak szja-kedvezménye és a 13. havi nyugdíj.

Másrészt a háztartások kiadási terheit mérsékelni hivatott intézkedéseket vezettek be, ide tartoznak a mindenféle ármaximálások, továbbá a jelzáloghitel-moratórium.

Ezekről kimondva sose ismerték be, hogy választási osztogatás zajlik – talán csak Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó egy fél mondattal –, jellemzően racionálisnak tűnő érveket tettek mögéjük. A juttatások esetében, hogy a gazdasági visszapattanás gyümölcseinek szétosztása történik.

Itt olyanok is elhangzottak, hogy a plusz jövedelmek plusz keresletet generálnak, ami tovább erősíti a gazdasági növekedést. Az árstopokkal kapcsolatban pedig az volt a magyarázat, hogy azokra a gazdasági újraindulás miatt elszabadult infláció miatt volt és van szükség.

Lehetett tudni, hogy nem lesz jó

Sokan, sok fórumon figyelmeztettek – a HVG-ben is rendszeresen írtunk róla –, hogy ezek az intézkedések számtalan negatív következménnyel járnak, sőt jó eséllyel kimondottan károsak. Ami a juttatásokat illeti, lehet a pénzszórást szja-visszatérítésnek nevezni és e képlet szerint kalkulálni, de ettől még technikailag szimpla pénzkifizetés a költségvetésből, ahonnan ez az összeg így értelemszerűen hiányzik. Növelve az éves hiányt és hozzájárulva az államadóssághoz. Továbbá lehet, hogy a plusz jövedelem plusz keresletet generál, de ezáltal fűti az inflációt, amit éppenséggel hűteni kellene.

Amivel a kormány persze tisztában van, ezért jöttek az árstop-intézkedések. Amikkel első körben csak az a baj, hogy a maximált árú értékesítés okozta veszteséget a kereskedőre terheli. Amit az vagy be tud nyelni, vagy nem. Továbbá drasztikus beavatkozást jelent a piaci folyamatokba még rövid távon is, roncsolva az értékláncban működő szereplőket, és magát a láncot.

Végül pedig az árstopból egyszer ki kell jönni, más szóval a tényleges piaci árat végül csak rá kell engedni a fogyasztókra. Ha nem, akkor a piaci működést (akár csak egy adott szektorban) tartósan meg kell szüntetni, és be kell vezetni a központilag vezérelt tervgazdálkodást. Hogy az mennyire jól működik, arról Magyarországnak vannak saját történelmi tapasztalatai.

Az üzemanyagok árának buherálása máris elbuherálódott.