Új fejezet nyílhat a kampányban

Egy, a Népszavában megjelent cikk szerint „A FIDESZ sakkban tarja az egyházakat”.
 
 

Új fejezet nyílhat a kampányban

Egy, a Népszavában megjelent cikk szerint „A FIDESZ sakkban tarja az egyházakat”.
 
 
 
 
 

Új fejezet nyílhat a kampányban

Egy, a Népszavában megjelent cikk szerint „A FIDESZ sakkban tarja az egyházakat”.

Varga Norbert politológus, egyetemi docens, görög katolikus hittanár - akinek fő területe a Biblia és a Korán politikai gazdaságképének kutatása - szerint a hódmezővásárhelyi "történet" részben mérföldkő, mert az egyetemességet hirdető római katolikus egyház egyik tagja egy párt mellett agitált, ami csupán egy részét képezi le a társadalom egészének.

Márpedig az egyház nem rekeszthet ki senkit pártállása, bőrszíne vagy meggyőződése miatt, ez alapvető krisztusi tanítás. Varga Norbert szerint a katolikus egyház saját papjainak társadalom-tudományi képzést kellene tartani, mert lassan kezdenek megfeledkezni e legfőbb értékükről, az egyetemességről. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, Németh László hódmezővásárhelyi plébános nyíltan kampányolt a Fidesz és annak polgármesterjelöltje mellett. Azt kérte a hívektől, hogy ne szavazzanak a független, minden ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péterre, aki egyébként az egyházközség világi vezetője.

A plébános percekig sorolta, mennyi pénz áldozott a kormány a városra, az egyházra.

A katolikus egyház Európa keleti részében, s így Magyarországon is a nagy totalitárius időkben megtapasztalhatta, hogy a hatalom ledarálja az ellenségeit. Így, mivel életben akart maradni, az egyház nagyobbik része értékrendszerét meghazudtolva megalkudott a diktatúrával, gondolván, hogy ez a kisebbik rossz. Krisztus tanítása azonban nem a meghunyászkodásról és a kicsinyes alkukról szól, hanem a szeretetről, pozitívumról, megbocsátásról. A magyar katolikus egyház önmagával sem tisztázta múltbeli szerepét az elmúlt évtizedekben, ez lehet az egyik "eredője" a hódmezővásárhelyi ügynek is.

Köteles László, Komlóska görögkatolikus vallású polgármestere szerint a Fidesz ugyanúgy sakkban tartja az egyházat, ahogy az önkormányzatokat szeretné, s támogatásaival egyfajta vazallusi szerepkörbe akarja kényszeríteni őket. Ezt elégelték meg az olyan jóérzésű, igazi keresztény emberek, mint amilyennek Márki-Zay Pétert vagy önmagát is tartja. Hozzátette: azt mindkét oldalról elítéli, ha valaki a templomot és a híveket használja fel politikai célokra.

A váci püspök is úgy nyilatkozott a Hír TV-nek, hogy egy pap nem viselkedhet pártfunkcionáriusként. Beer Miklós szerint erkölcsi elvekre felhívhatja a hívei figyelmét, és a választáson való részvételre is buzdíthat, de olyat nem tehet, hogy megmondja, kire kell szavazni. - írja cikkében Dorobos Judit.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.