Gyűjtés a rászorulóknak

Veszprémben két civil szervezet összefogásával gyűjtést szerveznek a gyerekes családok megsegítésére.
 
 

Gyűjtés a rászorulóknak

Veszprémben két civil szervezet összefogásával gyűjtést szerveznek a gyerekes családok megsegítésére.
 
 
 
 
 

Gyűjtés a rászorulóknak

Veszprémben két civil szervezet összefogásával gyűjtést szerveznek a gyerekes családok megsegítésére.

Porga Gyula polgármester a bevezetőjében elmondta, hogy így karácsony előtt a városban megszaporodnak a jótékonysági rendezvények. Idén két civil szervezet egy új kezdeményezéssel kereste meg a hivatalt, akik a gyerekes családok karácsonyi megsegítését szeretnék elérni. Örömmel fogadták a kezdeményezést, mert több olyan élethelyzet van, ahová az önkormányzat a nem tud eljutni. A civil szervezetek lehetőségei lényegesen nagyobbak és mint egy „kinyújtott kéz” segíthetik az önkormányzat ilyen irányú munkáját.

A Városi Nyilvánosságért Alapítvány elnöke Vermes Gábor szerint a 2006-ban létrejött alapítvány az idei évben jutott el odáig, hogy nagyon sok rendezvénnyel és adománnyal segítette a rászorult veszprémieket. Ezeknek a rendezvényeknek a fedezetét pályázati pénzekből tudták biztosítani. Az alapítvány vezetésében a karácsonyi segélyakció gondolata hónapokkal ezelőtt merült fel, amelyben célul elsősorban a rászoruló gyerekek, valamint a családok karácsonyi megsegítését tűzték ki.

Szalay Zsolt programfelelős, a kéthetesre tervezett akció részleteiről beszélt. A gyűjtést végző aktivisták, a Dózsa téren lévő Penny üzlet parkolójában felállított sátorban várják az adakozó kedvű személyeket. Hétköznap 16 és 19 óra között és szombatonként 10-től 13 óráig lesznek itt megtalálhatók. A gyűjtés december 2-án indul és december 14-ig tart. Mivel elsősorban a gyerekekre szeretnék irányítani a figyelmet, nekik való játékokat, ruházati cikkeket várnak, de elfogadják a tartós élelmiszereket is. E mellet minden nap 60 rászoruló személyt forró itallal és szendviccsel is megvendégelnek.

Lőrincz Norbert, a Máltai Szeretetszolgálat igazgatója az elmondottakhoz kapcsolódva kiemelte, hogy a szervezetüknek példaértékű kapcsolata van a helyi önkormányzattal, valamint a város civil szervezeteivel. Örömmel fogadták az alapítvány kezdeményezését és az első pillanatoktól vállalták a részvételt az adományok gyűjtésében, elosztásában.

Szolgálatuk már hónapokkal ezelőtt megkezdte a családok rászorultságának a felmérését és az esetlegesen levélben jelzett kérések feldolgozását. Volt olyan gyerek, aki a levelében csak egy kártyát kért karácsonyra, mert már az is boldoggá tenné, ha lenne egy ilyen játéka.

Ennek kapcsán az igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a nélkülözőknek minden feleslegessé vált kis ajándék is sokat jelenthet. Ezért, aki csak teheti hozza el a feleslegessé vált, de még hasznosítható tárgyaikat.

Az igazgató az akcióról elmondta, hogy a szolgálat feladata az, hogy a családok összetételének megfelelően alakítsa ki az ajándékcsomagokat és juttassa el a rászorultakhoz. Úgy gondolja, hogy amennyiben sikere lesz ennek a programnak, akkor ezt a jövőben meg lehet ismételni.

A meglátása szerint Veszprém akar és tud is segíteni a rászorultakon.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.