Szalagok a honvéd sírokon

Veszprém Alsóvárosi temetőjének honvédsírjaira a hagyományoknak megfelelően március 15-én civil szervezetek képviselői helyezték el a tisztelet virágait.
 
 

Szalagok a honvéd sírokon

Veszprém Alsóvárosi temetőjének honvédsírjaira a hagyományoknak megfelelően március 15-én civil szervezetek képviselői helyezték el a tisztelet virágait.
 
 
 
 
 

Szalagok a honvéd sírokon

Veszprém Alsóvárosi temetőjének honvédsírjaira a hagyományoknak megfelelően március 15-én civil szervezetek képviselői helyezték el a tisztelet virágait.

A temetőben jelenleg huszonkét olyan sírhely ismert, ahol olyan katonák vannak eltemetve, akik részt vettek az 1848-49-es forradalom és szabadság harc küzdelmeiben. Gy. Lovassy Klára helytörténeti kutató szerint ez a szám még növekedhet, mert több ismeretlen sírhely beazonosítása jelenleg is tart.

Az itt nyugvó katonák, a életútjaikban és a tetteikben különbözőek voltak, de egyben azonosak. Olyan példát adtak a magyarságnak, ami miatt méltóak az utókor tiszteletére. Arra, hogy nemzeti ünnep kapcsán a most élők, egy fejhajtás mellett virágokat helyezzenek el a sírjaikra.

Az ünnepi megemlékezés ebben az évben, is Aschermann Vendrey Ferenc, honvéd vezérőrnagy emlékművénél volt. A jelenlévők az ünnepi beszédből megtudhatták, hogy a magyar forradalom lendülete az osztrák uralkodóházat is meglepte. A hatalom most is kihasználta a soknemzetiségű országot és igyekezett megosztani a forradalomban résztvevőket. A törekvések ellenére sok más nemzetiségű katona vállalta a szabadságharc eszméit és álltak be harcolni honvédek mellé.

Aschermann tábornok német nemzetiségű volt, de a származása ellenére a szabadságharc mellé állt, és 1848 májusában már a Délvidéki harcokban vett részt. A tavaszi hadjáratot követően, 1849. június 26-tól október 5-ig, Komárom várparancsnoka volt. A kiegyezés után jött vissza az országba és vállalt katonai szolgálatot Budapesten, a Honvédelmi Minisztériumban. 1888-ban vezérőrnagyként nyugdíjazták. Az orvosai tanácsára költözött Veszprémbe, a Jeruzsálem hegyen élt a haláláig.

A koszorúzást követően a civil szervezetek képviselői felkeresték mind a huszonkét sírhelyet és a rövid megemlékezéseket követően helyezték el a tisztelet virágait.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.