A füleléstől a digitális feldolgozásig
Az ünnepélyes alkalomra felsorakozott katonák előtt Kispál Jenő nyugállományú őrnagy, a 24. rádiótechnikai század utolsó parancsnoka emlékezett meg a radarezred több mint hat évtizedes történelméről.
Beszédében a parancsnok azt emelte ki, hogy kevés olyan honvédségi alakulat van ma hazánkban, amely változatlan alaprendeltetéssel éli meg a megalakulásának 68. évfordulóját. Az ezred annak is bizonyságát adta, hogy ebben az időszakban megbízhatóan végezte a feladatát és jelentős mértékben hozzájárult az ország légterének védelméhez.
Az alakulat elődje, 1949. június 15-én az Országos Légvédelmi Parancsnokság megalakulásával került a rendszerbe, mint a parancsnokság Légi Figyelő- és Jelző Szolgálata. Zalaegerszeg és Kiskunfélegyháza központtal elsősorban a déli határszakaszra települt őrsökön szolgálatot teljesítők vizuálisan próbálták felderíteni az ország légterében lévő repülő eszközöket. Ebben nyújtott segítséget az a speciális halló készülék, ami a repülők zajhatását erősítette fel. A felderített repülők paramétereit - magasságát, sebességét és irányát – (saccolással) kis hatékonysággal tudták megállapítani és továbbították a felderítési információkat a kijelölt harcálláspontokra.
A sugárhajtású repülőgépek rendszerbe állítása - 1952-ben - vetette fel annak szükségességét, hogy a pontosabb és gyorsabb paraméter meghatározás érdekében a kor követelményeinek megfelelő, katonai rádiólokátorokat használjanak. A fejlesztéseket szovjet segítséggel és technikával valósították meg.
A hidegháború hatásainak megfelelően az 1960-as évek elején a Magyar Néphadsereg légvédelmében az új generációs fegyverzetrendszerek kerültek bevezetésre. Ezt a fejlődést követte a rádiótechnikai eszköz park valamint, az ezt működtető katonai szervezet felépítése. Veszprémben és Miskolcon Légvédelmi Hadosztályok alakultak, a rádiólokátor századok felderítési információi közvetlenül a hadosztályokat kiszolgáló rádiólokátor ezredek harcálláspontjaira kerültek továbbításra.
1984-ben a két ezredet összevonták és Veszprém központtal rádiótechnikai dandár kerül felállításra. A dandár alárendeltségében hat rádiótechnikai zászlóalj, valamint 24 rádiótechnikai század volt, ahol összesen 126 felderítő- és magasságmérő berendezéssel végezték a légtérfigyelést. A rádiótechnikai dandár fénykorában - 1993-ban - a 6143 volt az állományban lévők létszáma.
1991-ben a déli határainknál folyó háború miatt szükségessé vált a légi felderítés biztonságának a fokozása, ezért a határ közvetlen közelében hat kitelepült mérőpont került kialakításra. Itt jelentkezett fokozottan a vizuális felderítés fontossága, mert a jugoszláv harcoló felek repülőgépei a kis magasságon történt fordulásaik során több esetben megsértették Magyarország légi határait.
A vizuális felderítés egyébként a rádiólokációs rendszer szerves részét képezte, mert a kis magasságban repülő eszközöket a lokátorok csak a közeli térségben tudták felderíteni. Ezért tartottak a század harcálláspontok folyamatos kapcsolatot a földi határőrizettel, ahonnan az alacsonyan repülő kisgépekről közvetlen tájékoztatást kaphattak.
A radar rendszer életében meghatározó volt az 1994-es év, amikor a fertőszentmiklósi század felszámolásával megkezdődött a szervezeti rendszer a gyökeres átalakítása, ami 2014-ig tartott. A kialakult politikai helyzetnek megfelelően a védelmi hangsúlyok fokozatosan áthelyeződtek nyugatról keletre. Egyben elkezdték az átállást a negyedik generációs radarokra, valamint az adatfeldolgozás digitalizálására. Ezzel nagyon sok hagyományos radart kiszolgáló beosztás szűnt meg, ami a katonai létszám radikális csökkenését hozta magával.
Napjainkra teljesen új kultúrát képviselő radarok álltak Magyarországon rendszerbe. Ezek kevés emberi beavatkozást igényelnek és gyorsan, pontosan képesek a légtérben lévő repülő eszközökről a védő vadászok számára a nélkülözhetetlen paramétereket biztosítani. A jelenleg kialakított szervezetben a számítógépes adatok késés nélkül jó minőségben jutnak el a felhasználókhoz azért, hogy a légtér védelme minden esetben biztosítható legyen.