Állatok világnapja rendezvény Veszprémben

A Veszprémi Állatkertben október 4-én a gondozók és a gyerekek már évek óta hagyományosan megemlékeznek az állatok világnapjáról.
 
 

Állatok világnapja rendezvény Veszprémben

A Veszprémi Állatkertben október 4-én a gondozók és a gyerekek már évek óta hagyományosan megemlékeznek az állatok világnapjáról.
 
 
 
 
 

Állatok világnapja rendezvény Veszprémben

A Veszprémi Állatkertben október 4-én a gondozók és a gyerekek már évek óta hagyományosan megemlékeznek az állatok világnapjáról.

Az iskolásokat és a kísérő tanáraikat Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója köszöntötte. Beszédében elmondta, hogy az állatkert dolgozói nagyon fontosnak tartják azt, hogy a jövő nemzedéke jól megismerje és szeresse a földünkön élő állatokat, és ehhez nyújt egy nagyon jó lehetőséget az állatok világnapja rendezvénye. Végezetül mindenkinek, aki eljött, szép napot és sok felfedezői élményt kívánt.

A gyerekek számára is izgalmas, „Állatkert ismereti vetélkedőre” az idei évben 8 általános iskola összesen 16 csapattal nevezett, ahol egy csapatban öten versenyeztek. A kiírásoknak megfelelően a gyerekek három kategóriába lettek besorolva.

Csizmadia Károly, a Böbe majom tanoda vezetője, Zoo pedagógus tájékoztatása szerint a legfiatalabb gyerekek, az 1. 2. 3. osztályos tanulók, a Játék a Zoo - ban - feladatot kapták. A 4. 5. 6. osztályosoknak már ettől egy nehezebb feladatot kellett megoldaniuk, amelynek a címe a „Találkozó egzotikus állatokkal” - volt. A verseny főszervezője szerint a legtöbb „önálló kutatást” feltételező programot, a 7. és 8. osztályos tanulóknak kellett megoldaniuk és ennek a „Zoo okoskodó” – nevet adták a szervezők.

Az idei rendezvény fő témája az állatkert fajmegőrzési, természetvédelmi tevékenysége és az állatkert 55 éves története volt. Ezért a gyerekeknek a feltett kérdések zöme ezekre a területekre irányult, de volt még állat –, madárhang felismerés, zoo-kvíz, vagy éppen az európai fajmegmentési programmal kapcsolatos feladvány is.

A szervezők a feladatokat úgy állították össze, hogy a csapatoknak négy ellenőrző helyszínt kellett érinteniük – természetesen kategóriánként más és más ellenőrző pontokat – ezért a gyerekek szinte az egész állatkert területét bejárták ahhoz, hogy a feladatokat teljesíteni tudják.

Csizmadia Károly szerint két – három óra alatt ez teljesíthető, de ismerve a gyerekeket, akik szeretnek egy-egy kedvenc állatnál elidőzni, eltarthat tovább is. Ettől még az eredményük érvényes lesz, mert itt nem az idő, hanem az elért pontok számítanak- hangsúlyozta a Zoo pedagógus.

Az ellenőrzési pontokon a Veszprémi Pannon Egyetem és a Vetési Gimnázium diákjai önkéntes munkában vettek részt, tesztelték a gyerekek tudását és értékelték a nebulók teljesítményét. A bírálók érezhetően nem voltak túl szigorúak, mert amikor az egyik kislány a zavarában megfejtésként szíriai tigrist mondott, a többiek rögtön szibériaira helyesbítettek, a választ a „zsűri” elfogadta.

Az értékelést a rendezvény végén, amikor már mindenki előkerült és leadta az értékelő lapját számítógépen végzik el. Az eredményekről az e-mail rendszeren értesítik az iskolákat és az értékes, állatokról, állatvilágról szóló ajándék könyveket és CD lemezeket az I. a II. és a III helyezett csapatok tagjainak Csizmadia Károly személyesen fogja átadni.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.