Tudás, kreativitás, megoldó készség

A tizenötödik alkalommal rendezték meg a Veszprémi Pannon Egyetemen a dr. Tímár László nevével jegyzett esettanulmány megoldó versenyt.
 
 

Tudás, kreativitás, megoldó készség

A tizenötödik alkalommal rendezték meg a Veszprémi Pannon Egyetemen a dr. Tímár László nevével jegyzett esettanulmány megoldó versenyt.
 
 
 
 
 

Tudás, kreativitás, megoldó készség

A tizenötödik alkalommal rendezték meg a Veszprémi Pannon Egyetemen a dr. Tímár László nevével jegyzett esettanulmány megoldó versenyt.

Az idei versengésen tizennégy hazai, valamint három meghívott egyetem négyfős csapata vett részt. A három napos vetélkedő során a résztvevő csapatoknak különböző feladatokat kellett megoldaniuk.

A szervezők a fiataloknak a valós helyzetek megoldását állították be, ezért a versengésben az életben kialakult problémahelyzeteket kellett kezelniük. A végrehajtást a 4-5, szakemberekből és oktatókból álló zsűri értékelte és az utolsó nap a záró feladatnak a megoldását 18 főből álló zsűri bírálta el.

A záró feladat is napjaink aktuális projektjének az elkészítése volt. A csapatok szombaton kaptak felkérő levelet egy tanulmány elkészítésére és a megadott szempontok szerint kellett az üzleti ajánlatukat elkészíteni. Az ajánlatot hétfőn egy prezentáció keretében ismertették és válaszoltak a zsűri – megrendelők - által feltett kérdésekre.

A vetélkedő nagyon fontos sajátossága az, hogy a rendezvényen részt vettek a jelentős hazai cégek gazdasági szakemberei, akik segítettek a feladatok kidolgozásában és a teljesítés értékelésében. A kölcsönös együttműködéstől az egyetem és a gazdasági vezetők azt várják, hogy a versenyen megjelenő megoldások olyan tapasztalatokat adhatnak, ami mind két fél számára ad új ismereteket.

Az egyetem megismerheti azokat a területeket, amelyek oktatása napjainkra fontossá vált. A munkáltatók találkozhatnak a végzős fiatalok munkahellyel kapcsolatos gondolkodásával, elvárásaival. Ez a megmérettetés egyben képet ad arról, hogy a munkáltatók milyen tudású és beállítottságú munkaerővel számolhatnak az elkövetkezendő időszakban.

A szervezők szerint a meghívott vendég egyetemek szereplése azért fontos, mert így tudják felmérni azt, hogy más egyetemek hasonló szakain a képzés milyen szinten áll és milyen irányba halad. Ezért ez a verseny a további fejlődéshez egyben iránymutatást is biztosít.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.