Egy emberöltő a tudomány szolgálatában

A jelenlegi és az egykori tanárok, valamint a meghívott vendégek jelenlétében csütörtökön ünnepelte a hetven éves megalakulását Veszprémi Pannon Egyetem.
 
 

Egy emberöltő a tudomány szolgálatában

A jelenlegi és az egykori tanárok, valamint a meghívott vendégek jelenlétében csütörtökön ünnepelte a hetven éves megalakulását Veszprémi Pannon Egyetem.
 
 
 
 
 

Egy emberöltő a tudomány szolgálatában

A jelenlegi és az egykori tanárok, valamint a meghívott vendégek jelenlétében csütörtökön ünnepelte a hetven éves megalakulását Veszprémi Pannon Egyetem.

Az ünnepi megemlékezésen Gelencsér András rektor köszöntötte a vendégeket. Beszédében elmondta, hogy a megalakulás évében az országban kevés előremutató esemény történt. A kevés pozitívumok egyike volt az a minisztertanácsi határozat, ami elrendelte a Budapesti Műszaki Egyetem kihelyezett vegyipari tagozatának létrehozását Veszprémben.

A köszöntő beszédében a rektor kiemelte, hogy már az első két év egy jelentős elismertséget hozott azzal, hogy az egyetem országosan elfogadott, önálló intézménnyé vált. A következő fordulópont a 70-es években volt, amikor az egyetemen megjelentek a gazdasági elvárásokhoz igazodó új szakok, valamint a pannonhoz csatlakozott a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem.

Az egyetem a rendszerváltást követően a régió domináns tudományos műhelyévé vált és külföldön is jelentős nemzetközi elismerést szerzett. Napjainkban ezt az elismertséget támasztja alá az a tény, hogy az egyetem közvetlenül ott van a legnívósabb hazai egyetemek mögött. A HVG felmérése szerint az oktatói kiválóságok sorában Magyarországon a harmadik helyen állnak. Egy másik mutató szerint az egy oktatóra jutó kutatás-fejlesztés rangsorában az első helyre sorolták be.

A rektor kiemelte, az egyemet mindig a családias légkör és a hagyományok tisztelete jellemezte, ahol ragaszkodnak az egyetem szó elismertségéhez, tisztességéhez.

Az egész napos ünnepi megemlékezésen volt az egyetem múltjával foglalkozó előadás és kiállítás megnyitó, valamint az egykori egyetemi vezetők, „öregdiákok visszatekintő előadásai”, ahol a kötetlen beszélgetéseken találkozhattak az egykori munkatársak és az egyetem hallgatói.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.