Nyitás óvatosan, és biztonsággal

A Veszprémi Petőfi Színház vezetői szerdán a sajtó képviselői előtt mutatták be a társulat 2021/2022 évi színházi évadjának programját.
 
 

Nyitás óvatosan, és biztonsággal

A Veszprémi Petőfi Színház vezetői szerdán a sajtó képviselői előtt mutatták be a társulat 2021/2022 évi színházi évadjának programját.
 
 
 
 
 

Nyitás óvatosan, és biztonsággal

A Veszprémi Petőfi Színház vezetői szerdán a sajtó képviselői előtt mutatták be a társulat 2021/2022 évi színházi évadjának programját.

Oberfrank Pál, a színház igazgatója az elmúlt egy évre utalva elmondta, hogy egy nagyon nehéz, „sűrű” időszakon vannak túl. Olyan évet zártak, amely nehézségeinek leküzdéséről előtte senkinek sem volt hasznosítható tapasztalata. A színház vezetésében egy közös elhatározás eredményeként indult el a társadalmi feladatvállalás, valamint a korlátozó intézkedések miatt erősen behatárolt művészeti tevékenység folytatásának gondolata.

Ezt a kettősséget jól összehangolt csapatmunkával sikerült megoldaniuk. Ennek lett eredménye az, hogy a nehézségek ellenére a színház az összes dolgozóját meg tudta tartani, kapcsolatuk a nézőkkel megmaradt, amit az is igazol, hogy a bérletes nézőik száma jelentősen nem csökkent.

Porga Gyula polgármester azt hangsúlyozta, hogy a pandémiás helyzetben a színház jól vizsgázott. A jelenlétüket a város lakosságának életében a korlátozások ellenére meg tudták tartani úgy, hogy a művészetet kivitték a színház falai közül az utcákra, iskolákba, egészségügyi intézményekbe. Ugyanakkor jelentős szerepet vállaltak az egészségügyi maszkok előállításában és az egészségügyet sújtó nehézségek enyhítésében.

A reményét fejezte ki annak, hogy az elkövetkezendő időszakot a társulat már a színház falai között, az igazi feladatára koncentrálva tudja végezni. Külön köszönetet mondott azoknak a veszprémi polgároknak, akik a bizonytalan helyzet ellenére megvásárolták a bérleteiket, segítve ezzel is a társulatot a nehéz gazdasági helyzetében.

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta, hogy az elmúlt időszak szinte mindenki számára nagy lelki megpróbáltatást jelentett. Ezért a színház társulata az elkövetkezendő évad művészeti tevékenységében a színházszerető nézőik lélekerősítésére szeretne összpontosítani. A járványidőszakban jól érzékelhették, hogy jelentős érzelmi oda, és vissza hatás volt a társulat tagjai és a nézőik között. Bízik abban, hogy a nézőikkel a nagyszínházban hamarosan teltházas előadásokon találkozhatnak és ez most kialakult kapcsolat tovább erősödhet.

A következő színházi évadra a nagyszínház öt új bemutatóval készül. Az igazi nagy kihívás William Shakespeare: Ahogy tetszik – vígjátékának a bemutatója lesz, mert Shakespeare művet színpadra vinni nem kis művészi feladat. A színház életéhez az is hozzátartozik, hogy Shakespeare mű eddig még nem szerepelt a társulat programjában.

Folytatják azt a gyakorlatot, hogy külön gyerek és ifjúsági előadásokat tartanak, tiszteletben tartva a különböző korosztályok kulturális és a koruknak megfelelő érdeklődési igényeit.

Egy kicsit nehezebb a helyzet a Latinovits-Bujtor Játékszínben ahol, ha nyolcvan nézőt leültetnek már teltház van, ezért a megfelelő távolságtartás szinte betarthatatlan. Itt két megoldás lehetséges, egyrészt az előadások áthozatala a nagyszínpadra, illetve az előadások szabadtéren történő megtartása. Ez utóbbit az időjárás meglehetősen befolyásolhatja, tehát korlátozottan választható.

Az igazgató-helyettes külön foglalkozott a két fesztiváljukkal. A IV. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál június 11-13. között kerül megrendezésre. Igyekeznek megmutatni magukat a város több pontján és a záró rendezvényük vasárnap este a várban lesz.

Negyedik alkalommal rendezik meg a Lélektől – Lélekig Érzékenyítő Fesztivált július 16-18. között. Az előadásokat követően a nézőiknek újra lehetőségük lesz kibeszélni a látottakat, elmondani a darab hatására kialakult érzéseiket. Az elmúlt években ennek nagy sikere volt, most a bezártságot követő hónapok után biztos, hogy sokak fogják ezt a lehetőséget igénybe venni.

A programok részletes leírása megtalálható a petofiszinhaz.hu honlapon.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.