Közel hárommilliárd forint értékű támogatást kell visszafizetnünk az uniónak az Öveges és más programokkal kapcsolatos visszaélé

A vádemelés ugyan már tavaly megtörtént az ügyben, de még mindig nem tudni, hogy mikor állnak bíróság elé a felelősök.
 
7,8 millió euró, azaz majdnem 3 milliárd forint volt az összértéke annak a „korrekciós intézkedésnek” melynek keretében uniós támogatásokat fizettünk vissza, az eredetileg finanszírozott programok körül feltárt szabálytalanságok miatt – írja az Átlátszó egy brüsszeli forrására hivatkozva.

Az Öveges-program körüli visszaélésekre még Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet 2014-ben, most azonban az is kiderült, hogy nem ez az egyetlen, Európai Szociális Alap (ESZA) által finanszírozott projekt, aminél gondok merültek fel az elszámolással, azonban a portál nem nevezett meg egyet sem ezek közül.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség még 2012 májusában írta ki azokat a pályázatokat, amelyek keretében összesen 14 milliárd forintot szántak az úgynevezett Öveges programra, vagyis a természettudományok oktatásának fejlesztésére.

Az Öveges-programmal kapcsolatban még a NAV kezdett el nyomozni, aztán hosszú évekig ültek rajta, végül tavaly jutott vádemelési szakaszba az ügy, mely során három gyanúsítottat hajtott fel az ügyészségnek, rájuk pedig felfüggesztett börtönbüntetést kértek.

Forrás: hvg.hu
 
Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.