Esélyt adni embertársainknak

Társadalmi integráció és felzárkózás címmel tartottak szakmai konferenciát csütörtökön Veszprémben, a Padányi Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában.
 
 

Esélyt adni embertársainknak

Társadalmi integráció és felzárkózás címmel tartottak szakmai konferenciát csütörtökön Veszprémben, a Padányi Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában.
 
 
 
 
 

Esélyt adni embertársainknak

Társadalmi integráció és felzárkózás címmel tartottak szakmai konferenciát csütörtökön Veszprémben, a Padányi Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában.

A konferencia fontosságát támasztja alá az a tény, hogy ma Magyarországon közel 600 ezer embertársunk vesz igénybe valamilyen szociális szolgáltatást és több mint 100 ezren dolgoznak a szociális szektorban. A terület egyik legnagyobb felelőse az állam, másrészt az önkormányzati rendszer és nem utolsó sorban az egyház és a hozzá kapcsolódó civil szervezetek.

Ma a szociális ellátás hazánkban több területet foglal magába: a gyerekellátó rendszereket, a fogyatékkal élőkkel történő foglalkozást, a magán és az állami intézményekben élők ellátását, valamint az ehhez kapcsolódó, a felzárkóztatást segítő intézményeket.

A Voluntas Egyesület szervezésében megtartásra került konferencián részt vett Márfi Gyula érsek, aki a megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy egyformaság az embereknél soha nem volt és nem is lesz elérhető elvárás. Ezért, mivel különbözőek vagyunk egyformán kell szeretni és tisztelni minden embertársunkat, a hátránnyal születetteket és a zseniket egyaránt.

Kiemelten azonban azokat, akik valamilyen fogyatékkal születtek, és ezért az életben mindig hátrányban vannak a többi embertársaival szemben. Tanulni kell az ilyen helyzetben lévő embertársainkkal történő foglalkozást, törődést és a nevelés során szerzett tapasztalatokat át kell adni az ezzel foglalkozóknak.

Porga Gyula polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy egy városban akkor jó élni, ha abban a közösségi élet megfelelően szervezett és az ott élők megtalálják helyüket a város valamelyik hasznos közegében. Vannak viszont olyan élethelyzetek, amelyekben élőkre nagyobb figyelmet kell fordítani ahhoz, hogy a mindennapok közösségi életébe bevonhatók legyenek.

Ezért jó látni azt, hogy a pedagógus szakma szinte minden képviselője jelen van a konferencián és ki tudják cserélni a tapasztalataikat a hátrányos helyzetűekkel történő foglalkoztatásról.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár nagyon fontosnak tartja azt, hogy azok, akik sokat tesznek a hátrányos helyzetű embertársaikért hasonló konferenciákon cseréljék ki a nevelésben szerzett tapasztalataikat. A meglátása szerint a szociális munka végzése nagy bátorságot, nyitottságot és nagylelkűséget igényel.

Egy fontos cél érdekében kell az itt dolgozóknak mindent megtenniük. Azok, akik szociálisan rászorultak kapjanak sokoldalú támogatást az érdekeiknek a képviseletéhez, a mentális ellátásukhoz, ahol lehetséges az önálló teljes élethez. Elmondható, hogy ez egy a közösségért vállalt nagyon fontos feladat, ezért az államtitkár ehhez a munkához mindenkinek nagyon sok erőt és kitartást kívánt.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.