2023.05.06.18:02
60 évig dolgoztak rajta, most jóváhagyást kapott a védőoltás, ami évente százezrek életét mentheti meg
A légzőszervi óriássejtes tüdőmegbetegedés (RSV) a gyerekekre és az idősekre is egyaránt veszélyes, megfelelő védekezés azonban eddig nem volt ellene. Most úgy tűnik, az amerikai GlaxoSmithKlin lehet az első cég, amelyik megkapja az RSV ellen kifejlesztett vakcina alkalmazására vonatkozó engedélyt.
2023.01.07.16:34
Kína nagyon nem akarja, hogy bármi kiderüljön arról, milyen súlyos a koronavírus-járvány
Kína több mint 1100 olyan közösségimédia-fiókot függesztett fel, amelyek bírálták a kormány járványkezelési intézkedéseit.
2022.01.21.16:16
Orbán: Az omikron új kihívás
A kormányfő a Kossuth rádióban jelentette be, hogy megváltoztatják a karanténszabályokat. Elmondta azt is, neki mit jelent a „Magyarország előre megy, nem hátra”-szlogen.
2021.09.02.09:09
Szlávik: A delta variáns nagyobb veszélyt jelent a fiatalokra, mint az eddigi mutánsok
A statisztikák alapján inkább járványügyileg, mint klinikailag, de fontos a fiatalok oltása, mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa az M1 reggeli műsorában.
Királynék és a zsibvásár
Projektzáró rendezvénye volt szombaton az ActyCityben a több mint másfél éve tartó Királynők földjén – címmel meghirdetett programsorozatnak, ahol most a városban élő amatőr kézműves nők és lányok zsibvásáron mutatták be kézműves alkotásaikat.
Európai Mobilitási Hét Veszprémben
Az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásával idén is megrendezésre kerül Veszprémben az Európai Mobilitási Hét programsorozata – jelentették be a Gyárkert rendezvény központban a város önkormányzati vezetői.
Évadnyitás a Veszprémi Pannon Várszínházban
A 23. alkalommal tartottak Évadnyitó Sajtótájékoztatót szeptember 14-én Veszprémben a Pannon Várszínház társulatánál, ahol az elmúlt színházi szezon értékelése mellett ismertették a 2023/2024-es színházi évadra tervezett bemutatókat.
Svájc a „Királynék városában”
A Svájci Nagykövetség 2023. szeptember 20. és 24. között Veszprém Önkormányzatával és a Veszprém-Balaton Kulturális Főváros 2023-mal együttműködve szervezi meg a „Svájci Napok Veszprém-Balatonon” című rendezvény-sorozatot.
1695746155