Szegény sérült Djokovic 580 milliót keresett egy ütéssel

Elképesztő összeget nyert egyetlen ütéssel Novak Djokovic, a világ jelenlegi legjobb teniszezője.
 
A szerb klasszis ugyanis azzal, hogy szerdán pályára lépett a Paris Masters második fordulójában, bezsebelhette az ATP éves búnuszát, nem kevesebb, mint 1,6 millió fontot, azaz több mint 580 millió forintot.

A tény önmagában még nem olyan érdekes, hiszen világelsőként sorra nyerte idén a versenyeket a szerb csillag, eddig szám szerint tizet, a dolog azonban úgy már jóval érdekesebb, hogy Djokovicot vállsérülés hátráltatta, és a torna előtt nagy sansz volt rá, hogy nem vállalja az indulást a párizsi tornán.

A ranglistavezető azonban mégis úgy döntött, pályára lép, sőt, a szerdai második fordulóban 6:3, 6:4-el búcsúztatta is Ivan Dodigot.

Így gyakorlatilag a mérkőzés első ütésével eldőlt a Sport365.hu szerint, hogy Djokovic hozzájuthat az ATP bónuszához. Ráadásul a csörtét kezdő szupersztár stílszerűen egy ásszal nyitott, és boldogan konstatálhatta, hogy 1,6 millió fonttal, azaz több mint 580 millió forinttal gyarapította bankszámláját az ütés következtében.

Djokovic egyébként a találkozót követően a sajtó képviselőinek úgy nyilatkozott, nem a pénz motiválta a pályára lépését, ezt azonban elég nehéz lenne elhinni.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.