Hatmillió forintos parkoló

Hivatalosan is átadták az SZTK melletti parkolót kedden. Porga Gyula polgármester a város és a megye együttműködésének gyümölcseként nevezte az eredményt.
 
Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy az orvosok és a betegek is jelezték a problémát. Kiemelte, nem aszfaltozás történt, hanem a kőbetonnal fedték be a területet, ami sokkal olcsóbb és praktikusabb. A befogadóképesség maradt a régi, nagyjából 30 autó fér el kényelmesen, de akár negyvennek is van hely - tette hozzá.

- A város – ugyan fizikailag nem sok köze van a kórházhoz – ott segít és fejleszt, ahol tud – mondta Rácz Jenő, a megyei Cholnoky Ferenc Kórház és Rendelő-Intézet főigazgatója. Ennek bizonyítéka a felújított parkoló, amely hatmillió forintos beruházás. A mostani járóbetegeket érintő fejlesztést követően szeretnénk beruházásokat végrehajtani többek között a sürgősségi ellátás és az onkológiai ellátás területén még ebben az évben – mondta az igazgató.

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.