Tizedszer is győztek!

Pontveszteség nélkül az élen a veszprémi röplabdás lányok.
 
 

Tizedszer is győztek!

Pontveszteség nélkül az élen a veszprémi röplabdás lányok.
 
 
 
 
 

Tizedszer is győztek!

Pontveszteség nélkül az élen a veszprémi röplabdás lányok.

A női röplabda NB II. nyugati-csoportjában veretlenül listavezető Veszprémi Egyetemi SC gárdája az alapszakasz tizedik fordulójában a Mecsek-aljára látogatott. A hétcsapatos mezőnyben az ötödik helyen tanyázó pécsiek ősszel sima 3:0-as vereséget szenvedtek a bakonyiaknál. A PTE-PEAC akkor a háron játszmában összesen 36 pontot tudott elérni...

Azóta azonban történt egy, s más, ami azt vetítette elő, hogy a visszavágón nem lesz olyan könnyű dolga Mustos István tanítványainak. Az idei második (idegenben első) összecsapáson ugyanis alaposan átalakult gárda léphetett pályára. Környei és Szelle hiányában az őszi meccsen csereként szereplő Gulkai ezúttal kezdő lett, csakúgy mint Talabér, aki korábban még kispados sem volt. A cserepadra viszont két fiatal, Szmetán és Horváth ülhetett le.

Ennek megfelelően alakult a játék képe is. Az első szettben nagy csatát követően ugyan nyertek a bakoniyak, azonban a hazaiak 22 pontja jelezte: nem könnyen adják meg magukat. A második játékban valamivel könnyebben sikerült nyerni, a helyiek ekkor csak 18 pontig jutottak. A harmadik "menetben" ismétlődött az első eredménye, a pécsiek ekkor ismét 22 pontig jutottak.

Ezzel a VESC (két fordulóval az alapszakasz vége előtt) továbbra is magabiztosan vezeti a mezőnyt.

Jegyzőkönyv. PTE-PEAC - Veszprémi Egyetemi SC 0:3 (-22, -18, - 22). Pécs, 50 néző. V.: Sántosi, Csordás. VESC: Jezerniczky, Pós, Dordzsceren, Molnár, Gulkai, Talabér. Csere: Szmetán, Horváth. Edző: Mustos István.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.