A bundázás veszélyesebb a sportra, mint a dopping

A bundázás nagyobb veszélyt jelent a sportra, mint a dopping – hangzott el a Magyar Sportújságírók Szövetségének keddi szimpóziumán Budapesten.
 
 

A bundázás veszélyesebb a sportra, mint a dopping

A bundázás nagyobb veszélyt jelent a sportra, mint a dopping – hangzott el a Magyar Sportújságírók Szövetségének keddi szimpóziumán Budapesten.
 
 
 
 
 

A bundázás veszélyesebb a sportra, mint a dopping

A bundázás nagyobb veszélyt jelent a sportra, mint a dopping – hangzott el a Magyar Sportújságírók Szövetségének keddi szimpóziumán Budapesten.

A tanácskozáson többek között részt vett a finn Andre Noel Chander, a Szerencsejáték Világszövetség elismert szakértője, Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) olasz elnöke és Antonio Costanzo, az Európai Sport Biztonsági Szövetségének (ESSA) elnöksági tagja is.

A résztvevők szerint összefogásra, megfelelő kormányzati és piaci szabályozásra van szükség az illegális sportfogadások elleni fellépéshez.

A Szerencsejáték Világszövetség vezetőjének tanácsadója előadásában azt mondta: világszerte az illegális fogadások évente körülbelül 140 milliárd dollárnak megfelelő pénzösszeget mozgatnak meg. Hozzátette: ha a sport megfelelő kormányzati és pénzügyi alapokat kap, akkor "hosszútávon megnyerhető az összecsapás" az illegális sportfogadással szemben. Rendkívül fontos még az, hogy maguk a sportolók is gyors és pontos információt kapjanak az illegális fogadásokkal kapcsolatban, és ebben nagy a szerepe a médiának.

Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta: csak akkor versenyezhetnek a nagyjából 15 ezer illegálisan működő internetes fogadási irodával, ha törvényileg hasonló feltételeket teremtenek. Az elnök szerint a fő cél a társadalom védelme kell legyen, Magyarországon 100 ezer főre becsülik ugyanis a szenvedélybetegek, és legalább ugyanennyire a veszélyeztetettek számát. A reklámozásnak nem a versenyhelyzetet kellene növelnie, hanem az illegális helyekről a legálisakhoz kellene terelnie a fogadókat – tette hozzá.

A szimpózium zárásaként Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára tartott előadást, amelyben beszélt arról, hogy az Európai Unió válaszlépéseket tervez az illegális sportfogadásokkal szemben, de a tagállamok egyelőre nem egységesek ebben a kérdésben.

Az államtitkár azt mondta: a magyar EU-elnökség egyik legnagyobb eredménye annak a hároméves munkatervnek az elfogadása volt, amelyben helyet kapott a sport tisztaságának védelme.

- Szerintünk az illegális sportfogadások elleni küzdelem világméretű összefogást igényel, mert nem specifikusan európai probléma. A lengyel EU-elnökségtől ígéretet kaptunk, hogy folytatják az erre vonatkozó párbeszédeket, és reményeik szerint hivatalos állásfoglalást akarnak elfogadtatni a novemberi sportminiszteri ülésen. Ehhez mind a 27 tagállam egyetértése szükséges - vázolta az EU jövőbeni terveit Czene.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.