Ezres tömeg köszöntötte az új évet

A hagyományoknak megfelelően most is az Óváros-téren szórakozott a szabadban szilveszterezők népes tábora.
 
 

Ezres tömeg köszöntötte az új évet

A hagyományoknak megfelelően most is az Óváros-téren szórakozott a szabadban szilveszterezők népes tábora.
 
 
 
 
 

Ezres tömeg köszöntötte az új évet

A hagyományoknak megfelelően most is az Óváros-téren szórakozott a szabadban szilveszterezők népes tábora.

Amilyen csendesen - dudaszó és petárdázás nélkül - indult az év utolsó napja Veszprémben, később úgy gyorsultak az események.

Délután a megyeszékhely Óváros-terén gyülekeztek a Tourinform ingyenes városnéző programjának résztvevői. A mintegy kétszáz érdeklődő Ferenczik Brigitta szakavatott idegenvezetése mellett ismerkedett a város történelmével és a vár nevezetességeivel.

Később egyre növekedett az Óváros-térre érkezők száma és sötétedés után már ezres nagyságrendben lehetett mérni az ünneplők és az éjféli pezsgőbontást várók számát. A szórakozásról is gondoskodtak a szervezők, zene és tánc fokozta a hangulatot, majd éjfél előtt Porga Gyula polgármester köszöntötte az egyre forróbb hangulatba lendült tömeget. Éjfél után pedig, a szokásos tüzijátékot követően hajnalig szólt a talpalávaló.

Veszprém megérkezett 2013-ba!

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.