Egy (második) félidőre volt munició...

Kétgólos vereséget szenvedett a magyar futsal válogatott a veszprémi előkészületi mérkőzésen a szlovénoktól.
 
 

Egy (második) félidőre volt munició...

Kétgólos vereséget szenvedett a magyar futsal válogatott a veszprémi előkészületi mérkőzésen a szlovénoktól.
 
 
 
 
 

Egy (második) félidőre volt munició...

Kétgólos vereséget szenvedett a magyar futsal válogatott a veszprémi előkészületi mérkőzésen a szlovénoktól.

A közelgő, olaszországi futsal Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar szövetség vezetői helyesen döntöttek, amikor ebben a zimankós időben nem az ország belsejébe, hanem a határhoz viszonylag közelebbi Veszprémbe hozták az előkészületi mérkőzést. Így aztán a Március 15-e úti csarnokban megrendezték az első nemzetek közötti válogatott mérkőzést. A döntés helyességét igazolta: annak ellenére, hogy velük egyidőben lépett pályára az Arénában az MKB férfi kézilabda csapata, csaknem telt ház fogadta a pályára lépő együtteseket.

Rögtön a kezdés után kitűnt: Frank Tamásék jól választottak, amikor délnyugati szomszédaink együttesét hívták meg, mert roppant technikás, sokat és gyorsan mozgó, rendkívül tudatosan játszó együttes ismerhetett meg a veszprémi közönség. Annak ellenére, hogy az első percekben jobbára a vendégek lábán vándorolt a labda, a második sorban küzdő Trencsényi a hatodik pecben egy védőkről lepattanó labdát váratlan lövéssel a tehetetlen Puskar mellett a bal sarokba vágott, 1:0.

Nem sokáig örülhetett a szépszámú közönség, pompás összjáték után Lujet révén előbb egyenlített a szlovén válogatott, majd még ugyanabban a percben Osredkar révén már vezettek is Andrej Dobovitnyik legényei, 1:2.

Továbbra is inkább a vendégek kezdeményeztek, egyértelműen jobbak voltak ebben az időszakban. A 12. percben Melink révén már kettőre nőtt az előnyük, 1:3. A magyar szövetségi kapitány időkéréssel igyekezett rendezni a helyzetet, ami annyiban sikerült is, hogy nem romlott tovább a helyzet. A félidő hátralévő részében még szépítési lehetőség is adódott.

Szünetben (és az időkérések alatti holtidőben) a veszprémi pom-pon-os látnyok látványos programja szórakoztatta a nézőket.

Fordulás után rosszul kezdődött a magyarok számára a játék. A 22. percben a szlovének egyik lövése Nagyról olyan szerencsétlenül pattant, hogy a labda a tehetetlen Balázs kapus mellett a hálóba vágódott, 1:4. Érdekes módon az újabb gól ellenére egyre jobban belelendült Frank Tamás csapata. Négy perccel később góllá érett az agresszívabb és gyorsabb játék: jobbról középre lőtt labdába Rábl "szúrt" bele és eggyel közelebb került a magyar csapat az ellenfeléhez, 2:4.

A rutinos vendégcsapat a megszerzett lepattanókból veszélyes ellentámadásokat vezetett, a kapuban Balázs minden tudására szükség volt, hogy ne kapjunk újabb gól(oka)t. Az utolsó öt percben a magyar együttes kockáztatott, kapusát is lehozva igyekezett szépíteni. Közben ugyan néhányszor eladták a labdát, szerencsére azonban a szlovének elkapkodták az így kialakult helyzeteiket. Végül a második félidő 1:1-el végződött, ami végülis bíztató a szerdai székesfehérvári visszavágó előtt.

Frank Tamás szövetségi kapitány az Eb-selejtező csoport küzdelmeivel kapcsolatban elmondta, hogy a magyar Montenegróval, Finnországgal és a házigazda Olaszországgal küzd egy csoportban. Az első helyezett együttes - vélhetően a házigazdák - egyenes ágon továbbjutnak a jövő februári belgiumi kontinenstornára. A második helyezett együttes, valamint a hozzájuk csatlakozó legjobb harmadik még lehetőséget kap a továbbjutásra egy újabb tornán.

Jegyzőkönyv. Magyarország - Szlovénia 2:4 (1:3). Veszprém, Márius 15-e úti csarnok, 800 néző. Magyarország: Balázs - Lódi, Dróth, Harnisch, Németh. Csere: Pallai (kapus), Nagy, Frank, Szécsi, Trencsényi, Lovas, Hegyesi, Vidák, Rábl. Szövetségi kapitány: Frank Tamás. Szlovénia: Puskar - Fetic, Lujet, Osredkar, Melink. Csere: Modej (kapus), Stender, Vrhovec, Bizjak, Drobne, Rosic, Radonic, Kroflit. Szövetségi kapitány: Andrej Dobovitnik. Gólszerzők: Trencsényi, Rábl, ill. Lujet, Osredkar, Melink, Nagy (öngól).

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.