Börtönmusical egy élethű helyszinen

Zenés ballada a fiatalok (s minden korosztály) fel- és kihasználhatóságáról.
 
 

Börtönmusical egy élethű helyszinen

Zenés ballada a fiatalok (s minden korosztály) fel- és kihasználhatóságáról.
 
 
 
 
 

Börtönmusical egy élethű helyszinen

Zenés ballada a fiatalok (s minden korosztály) fel- és kihasználhatóságáról.

Jó húsz évvel ezelőtt született Asztalos István - és szerzőtársa, Kovács Attila - műve, amelyet annakidején diákszínjátszók Híd címen mutattak be. A cselekmény - amely 1991-ben került a Veszprémi Petőfi Színház akkori igazgatójához, Vándorfi Lászlóhoz - a történelem első valóság-show-jának drámai eseményeit mutatja be.

Az 1900-as évek közepén egy amerikai egyetem hallgatói közül (pszichológiai kísérlet céljából) önkéntes jelentkezés alapján tucatnyi fiatalember egy használaton kívüli börtön falai közé költözik. Sorshúzással döntik el ki lesz a rab, ki lesz a börtönőr.

Néhány nap alatt kialakul az emberi társadalom hierarchiája, elfelejtődnek a valóságos viszonyok, létrejön az erő és a kiszolgáltatottság rendszere. Mindez kamerák kereszttüzében. A folyamat és a végkifejlet megrázó pillanatait bontja ki a fiatalos rockzenével, az LGT Emlékzenekar közreműködésével színesített produkció.

Vasárnap este a veszprémi Vár egykori börtönének valósághű körülményei között, szépszámú érdeklődő jelenlétében adták elő a Pannon Várszínház művészei a Börtönmusical-t. A megérdemelt sikert arató produkciót fotóriporterünk igyekezett érzékletesen megörökíteni.
 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.