A hét végén már a Magyar Kupa következik

Győzelemmel fejezte be a felkészülést a veszprémiek NB III-as focicsapata.
 
 

A hét végén már a Magyar Kupa következik

Győzelemmel fejezte be a felkészülést a veszprémiek NB III-as focicsapata.
 
 
 
 
 

A hét végén már a Magyar Kupa következik

Győzelemmel fejezte be a felkészülést a veszprémiek NB III-as focicsapata.

Mint ismeretes, a Veszprém FC férfi csapata a legutóbbi bajnokság végén - nem utolsó sorban az átszervezés miatt - búcsút intett a második vonalnak.

A nyár folyamán sokan távoztak a megyeszékhely együttesétől, s a vezetőség az újonnan kinevezett szakvezető (korábbi pályaedző) Jugovits Lajossal egyetértésben, fiatalokkal töltötte fel a 2013/14-es NB III-ra készülő keretet.

A rekkenő hőségben kezdett felkészülést követően először Balatonalmádiban lépett pályára a formálódó-alakuló gárda. Ezt követően Szombathelyen 1:1-et játszottak az élvonalbeli Haladás második csapatával. Utána Siófokra látogattak az NB II-be visszaesett együtteshez, ahol 4:0 (1:0) arányban maradtak alul. Zalaegerszegen szintén négyet kaptak egy találat ellenében.

Az utolsó felkészülési meccset szombaton vívták, amikor is a városi stadionban a megyei bajnokságban szereplő Devecser ellenében már félidőben 3:0-ra vezettek. A végeredmény 7:0 volt, s a gólokon Hevesi-Tóth (3), Jakab, Horváth, Udvardi és Kuti osztoztak.

A hét végén már hívatalosan is megkezdődik a szezon: a veszprémiek a Magyar Kaupa első fordulójában, augusztus 11-én vasárnap a Vas megyei másodosztályú Nádasdi KSE otthonában lépnek pályára.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.