Túlzás lenne azt mondani, hogy kapuzárási pánik lett úrrá a kormányon és a kormánypárton, de ami igazán fontos, azt azért még akkurátusan lezsírozzák a választás előtt.

Igazán nem állíthatjuk Orbánról, hogy afféle béna kacsaként működne az utolsó hónapokban, vagy hogy demokratikus elkötelezettségétől hűtve már tartózkodna a választás előtt a cikluson túlnyúló hatású érdemi döntéseket hozni. Fejlődés azért van. Az első kormányzása idejének végén is gőzerővel zárták a pozikat, last minute akciókban osztották a vagyont és az állami támogatást az arra szerintük érdemeseknek, de az akkori tétek aprópénznek tűnnek a mostaniakhoz képest.

Horn kétharmados önmegtartóztatásán éppen annyira röhög a Fidesz, mint Bajnai választás előtti visszafogottságán. Ameddig el lehet, addig el kell menni, amit meg lehet csinálni, azt meg kell csinálni – ez a Fidesz szabálya. Belső korlát nincs, akinek meg van, azt szerencsétlen vesztesként kinevetik. Paks olyan árnyékot vet a ciklus végére, hogy szinte fel sem tűnik több olyan döntés, amely egész ágazatokat, hatalmas piacrészeket oszt ki az utolsó pillanatban azoknak, akiktől győztesként vagy vesztesként egyaránt támogatást vár a Fidesz. Ez a klientúraépítés az első kormányzás alatt is szisztematikusan zajlott, és a Fidesz szempontjából sikeres volt. Akik kaptak, tudták a dolgukat, olajozták a győzelemhez szükséges gépezetet, mint ahogyan most is ezt teszik.

Orbán bőkezűen dobálta el a magyar politika sivatagában az élelmiszercsomagokat 2001–2002-ben, hogy legyen mit enni-inni, ha újra arra jár. Most már viszont komplett élelmiszerraktárakat hagy hátra. Ilyen a takarékok feletti uralom bizalmi kézbe adása, amelynek során először megvette az állam a Takarékbankot, majd olyan szabályozást hozott létre, amellyel elvette a takarékszövetkezetek önállóságának jelentős részét, és gyámjuknak a Takarékbankot nevezte ki. A takarékszövetkezetek urává tett Takarékbankot pedig rohamtempóban privatizálja még a választások előtt. A lózung szerint mindez a takarékszövetkezetek érdekében történt, valójában egy dupla csavarral két-három ember és cég döntésétől teszik függővé az egész takarékszövetkezeti szektort és az abban forgó százmilliárdokat.

A képlet világos: Orbán akar egy új OTP-t, mert a mostani nem az övé. Az is látszik, kik kapják meg ennek felépítésére a lehetőséget. Azt most még nem lehet megmondani, hogy a takarékokból az új Postabankot vagy az új OTP-t sikerül-e létrehozni, ahogyan azt sem, hogy az OTP-vezér Csányi Sándor egykori jobbkeze, a mostani FHB-vezér Spéder Zoltán lesz-e az új Csányi. Mindenesetre ez az üzlet olyan, mintha rá és az FHB-ra találták volna ki az elejétől a végéig. A komplett takarékszövetkezeti szektor feletti uralom megszerzése sokat ér. Sokkal többet, mint amennyit a mostani nyertesek fizetnek. A valódi árat még nem látjuk – Spédernek azonban ismernie kell. A NOL cikke szerint egykori főnökétől megtanulhatta, hogy nem mindegy, bábu vagy játékos-e az ember a partiban.