Napjaink láthatatlan embere

Kósa tovább menekül – írja a nepszava.hu.
 
 

Napjaink láthatatlan embere

Kósa tovább menekül – írja a nepszava.hu.
 
 
 
 
 

Napjaink láthatatlan embere

Kósa tovább menekül – írja a nepszava.hu.

„Minden eszközt megragadnak arra, hogy belekeverjenek a szélhámosságukba” – közölte lapunkkal Kósa Lajos tárca nélküli miniszter alá tartozó főosztály annak kapcsán, hogy egyre újabb ellentmondások merülnek fel a 1300 milliárdos csengeri örökség ügyében. A miniszter ugyanakkor továbbra sem válaszol érdemben a kérdésekre, sőt, a Fidesz már azt is titokba tartja, hogy Kósa mikor és hova megy a kampányban.

A korábban már bemutatott közjegyzői dokumentum szerint Kósa arról állapodott meg Szabó Gábornéval, hogy a hölgy állítólagos 1300 milliárd forintos öröksége fejében Kósa állampapírokat vesz. Kósa Lajos a botrány kirobbanásakor még az állította: nem tud semmit a hölgyről. Ehhez képest Szabó Gáborné a Fühü-nek most kijelentette: 2016-ban Kósa Lajos volt kint velük Svájcban. A jelenleg Svájcban tartózkodó Szabóné leszögezte: ha Magyarországon előzetes letartóztatásba kerülne, akkor „meghalna”. „Mondom, tudom, hogy arra készül a Fidesz, hogy az egész családot kiirtsa” – fogalmazott Szabóné.

Biztonsági szolgáltok köreiben aggályokat vált ki, hogy a magyar kormány a független civilek ellen vívott háborújában külföldi hírszerzőket alkalmazhatott azért, hogy lejárató anyagokat gyűjtsön a róluk – írta a befolyásos brüsszeli hírportál a Politico. A portál szerint a polgári elhárítást végző Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) január óta tud az ügyről.

Mint arról írtunk, az év elején összehangoltnak tűnő hírszerzői akció bontakozott ki az Orbán-kormány által közellenségnek kikiáltott civil szervezetek körül: titokzatos, külföldi bejegyzésű cégek képviselői keresték meg a magyar civileket, majd megbeszélésekre invitálták őket, ahol titokban lejárató hangfelvételeket készítettek velük.

Az egyik ilyen célszervezet a Migration Aid volt, a külföldi ügynökök által rögzített anyag a Fidesz-szócső Magyar Időkben jelent meg, egy másik csapat Dénes Balázst, a német székhelyű Európai Szövetség a Szabadságjogokért nevű szervezet vezetőjét kereste meg, majd a Soros-ellenes Jerusalem Post tette közzé a hangfelvételt – forrás nepszava.hu.

 

Gyorsan szeretnél értesülni a veszport.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk!

 
 

    Hozzászólás

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.